A zenekar föllépései a kulturális kapcsolatokat mélyítheti a Duna-parti település és testvérvárosa, az orosz Desznogorszk között.
Az oroszországi vendégszerepléshez hozzásegíthette a zenekart a Duna-parti településnek az orosz Desznogorszkkal kötött testvérvárosi kapcsolata. E kapcsolat ápolására szolgáló programok is szerepelnek a zenészeket turnéjukra elkísérő polgármester munkatervében - írja a kalohirek.hu.
A Duna-Rock Akusztik mindössze négyéves alakulat. 2013-ban az abban az évben megrendezett Duna-Rock Találkozóra, alkalmi formációként létrejött, akkor kéttagú, „egy szál gitáros” formációt életben tartotta a közönség. Később teljes zenekarrá bővültek, dobossal és még egy énekessel, majd újabb beugrókkal és egy állandó basszusgitárossal egészült ki a csapat.
Forrás: kalohirek.hu
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.