A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében, Tolna és Csongrád-Csanád megye bevonásával valósult meg a mindhárom megyét – összesen 122 kilométer hosszan – átszelő 55-ös számú főút közlekedésrendészeti ellenőrzése.
A Bács-Kiskun, a Tolna és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai az illetékességi területükön áthaladó 55-ös számú főútvonal teljes hosszán 2020. június 24-én 09 óra és 15 óra között összehangolt, komplex közlekedésrendészeti akciót hajtott végre.
Az ellenőrzés során a gépkocsizó és motoros rendőrök a főút közlekedésbiztonságának a javítását, valamint a közlekedési balesetek számának további csökkentését tűzték ki célul. Ennek érdekében fő feladatuk volt az agresszív gyorshajtók kiszűrés, az ittas és bódult állapotban járművet vezetők eljárás alá vonása, továbbá a passzív biztonsági eszközök használatát elmulasztókkal szembeni fellépés.
Az akció ideje alatt a három megye szolgálatban lévő állománya összesen 168 járművet, azok vezetőit és utasait vonta ellenőrzés alá, melyből 147 esetben volt szükség szabályszegés elkövetése miatt
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.