Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérése alapján a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig, 2020. december 15-ig elfogadják a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, lejárt hivatalos okmányokat.
Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazási lehetősége a veszélyhelyzet végével megszűnik, de a közlekedési társaságok esetükben egész júniusban eltekintenek a menetjegy- vagy bérletváltástól, pótdíjazástól.
A tárca kezdeményezése szerint a szolgáltatók a legszélesebb körben használt tanulói, alkalmazotti vagy nyugdíjas kedvezményekre jogosító okmányok mellett a további kedvezményeket megalapozó dokumentumokat is elfogadják friss érvényesítés nélkül a veszélyhelyzet megszűnése után. A diákigazolványok esetében a hosszabbítás legfeljebb december közepéig szól, hiszen az érvényesítő matricák vagy igazolások beszerzése jelenleg nem vagy csak nehézkesen lenne megoldható, ugyanakkor az őszi félévben, a várhatóan újranyíló intézményekben a tanulók, hallgatók már hozzájuthatnak majd az okmányokhoz, érvényesíttethetik azokat.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „Az innovációs tárca az egészségügyben dolgozók munkájának megkönnyítése érdekében tette ingyenessé a közösségi közlekedés használatát a veszélyhelyzet idejére a védekezés első vonalában küzdők számára. A lehetőséggel nemcsak az orvosok és ápolók, hanem a kórházak, más intézmények adminisztratív vagy technikai feladatokat ellátó munkatársai is élhettek. A kormány a díjmentes utazási lehetőség biztosításával is jelezte: helytállásukért köszönet és hála illeti meg a sikeres magyarországi védekezésben kulcsszerepet betöltő szakembereket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a zavartalan átmenet biztosítása érdekében arra kérte a szolgáltatókat, hogy az egészségügyi dolgozóktól június végéig ne kérjenek jegyet, bérletet, ezek hiányában tekintsenek el a pótdíj kiszabásától is.”
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.