2024.03.28, Csütörtök
Pályázat segíti a fogyatékossággal élők munkához jutását
illusztráció

Pályázat segíti a fogyatékossággal élők munkához jutását

MTI

2019.09.30. 20:00

Csaknem kétszázmillió forintra pályázhatnak október 31-éig a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek munkához jutását segítő szervezetek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Szekszárdon.

Hirdetés

Fülöp Attila a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Ízlelő étteremben tartott sajtótájékoztatón elmondta: a pályázat célja, hogy a szervezetek mentorálással, tanácsadással, felkészítéssel megfelelő munkahelyekhez tudják juttatni a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű embereket.

Ma Magyarországon körülbelül 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, és legalább ennyien vannak, akik segítséggel képesek lennének munkát végezni - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a minisztérium a közelmúltban több mint 43 milliárd forint értékű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására azoknak a cégeknek, amelyek nagy létszámban foglalkoztatnak ilyen embereket. A mostani kiírás inkább azok a cégeket segíti, amelyek nem tudják elérni a foglalkoztatható fogyatékos embereket - fűzte hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: a szegénység legyőzésének kulcsa a szociális biztonság megteremtése, ennek alapja pedig a munkavégzés lehetősége. "Fontos, hogy ezt a lehetőséget azoknak is biztosítsuk", akik valamilyen módon hátrányból indulnak - fogalmazott.

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz-KDNP-s polgármestere arról beszélt: a tolnai megyeszékhelyen fontosnak tartják, hogy olyan segítséget nyújtsanak a hátrányos helyzetűeknek, amelynek igénybevételével a társadalom hasznos tagjainak érzik magukat. A város költségvetésének 400 millió forintos szociális keretéből 40 millió forint a saját forrás; a városban száz megváltozott munkaképességű ember dolgozik iskolákban, illetve az önkormányzati tulajdonú KT-Dinamic Nonprofit Kft. alkalmazásában.
 

Aktuálispályázatfogyatékossággal élőkfoglalkoztatás