Többek közt megrongálódott zsilipeket és kikátyúsodott töltéskoronákat tesz rendbe a hajdúsági központú vállalat.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kihirdette a dunántúli vízgazdálkodási közbeszerzésének végeredményét. A Sió-csatorna, a Nádor-csatorna és a Völgységi-patak védműveiben bekövetkezett károsodásokat az Aqua-Generál Kft. állítja helyre. A hajdúszoboszlói cég nettó 1,1 milliárd forintos szerződéses értéken valósítja meg a beruházásokat.
A közbeszerzés szövege többek közt az alábbi kezelendő problémákat jelöli meg:
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.