A Magyar Nemzeti Bank október végén bevonja a forgalomból a régi ezer forintosokat, ezért 2018. november 1-től már csak az idén megjelent, megújított bankjegyekkel lehet fizetni.
Fontos tudni, hogy a régi bankjegyek sem veszítik el értéküket a bevonási határnapot követően, hiszen minden bank- és postafiókban három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, azaz 2038. október 31-ig díjmentesen átválthatók törvényes fizetőeszközre.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.