2024.03.28, Csütörtök

Új Kormányablak nyílt Simontornyán

TMKH Kabinet

2018.07.26. 15:03

A Simontornyai Kormányablak ünnepélyes keretek között is megnyitotta kapuit. A korábbi okmányiroda helyett, mostantól egy öt munkaállomásos Kormányablak áll az állampolgárok rendelkezésére. Ezen felül az épületben kapott helyet a Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály kirendeltsége is.

Hirdetés

Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott beszédében kihangsúlyozta, hogy a megyehatáron elhelyezkedő település korábbi ügyfélforgalma már régóta indokolta a Kormányablak kialakítását. Az épület mintegy 55 millió forint hazai forrásból valósult meg. Dr. Horváth Kálmán köszönet mondott a Kormánynak, Simontornya városának, a beruházást megvalósító vállalkozónak, és nem utolsó sorban a kollégáknak, hogy támogatásukkal, munkájukkal hozzájárultak a kilencedik Kormányablak megnyitásához Tolna megyében.

 

 

Az épület hivatalos átadóján részt vett Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár is, aki beszédében kiemelte, hogy a még gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés érdekében felülvizsgálatra kerülnek a kormányhivatalokban intézhető ügytípusok, hiszen a kormányzat célja, hogy mentesítse az állampolgárokat a felesleges ügyintézés alól. Kihangsúlyozta továbbá, hogy Magyarországon rend és biztonság van, mely érték nélkül romlik egy ország versenyképessége, mely az emberek jólétének záloga. Hozzátette, ha továbbra is mindenki rendben elvégzi a munkát, akkor rendezett marad az életünk, mely a biztonság megtartásához vezet, és mindez az állam, azaz az államigazgatás, valamint a kormányhivatalok feladata közé tartozik.

A Simontornyai Kormányablak elérhetősége, ügyfélfogadási ideje az alábbi linken megtalálható:

http://www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna/hirdetmenyek/tolna-megyei-kormanyhivatal-kormanyablakai-2018

AktuálisKormányablakTolna megyesimontornya