Betonburkolatot kapott a Kossuth utcai vízelvezető árok a kismányokiak nagy örömére – jelentette be ünnepélyes keretek között a falu vezetője, Simon László.
A TOP forrásból megvalósított, mintegy 21 milliós projekt átadóján beszédet mondott Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke. Szavai szerint a települések modernizációjával élhető vidék és rendezett környezet alakítható ki megyeszerte.
Simon László mindvégig bizakodott abban, hogy a falu csapadékvíz okozta problémái megoldódnak – derült ki a polgármester köszöntőjéből. Az önerő biztosításának feltétele korábban aggodalmat keltett a képviselő testületben, viszont a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázat 100 százalékos támogatottságot foglalt magában. A településvezető köszönetet mondott a Tolna Megyei Önkormányzatnak, amiért a projekt megvalósításához nagyban hozzájárult. A megújult vízelvezető árok jól fogja szolgálni a falu lakosságát, és növeli a biztonságérzetet – húzta alá.
Fehérvári Tamás beszédében kijelentette: a TOP források immár 95 százalékban hasznosultak, és a támogatott projektek által élhetőbbé válik szűkebb hazánk. Ahogy a megye szlogenjét idézve fogalmazott: Tolna megye olyan hely lesz, „hol az ember boldog, s boldogul.” Reményét fejezte ki, hogy még sok hasonló alkalommal találkozhat a lakosokkal, és számos fejlesztés szolgálja majd az életminőség javulását. Mivel megyeszerte megindultak a TOP-os beruházások, erre hamarosan sor kerülhet – zárta beszédét az elnök, jókívánságaival egyetemben.
A fejlesztés kivitelező és tervező párosa is ismertette a beruházás részleteit, mely során kiderült: a közművek közelsége indokolta a burkolat jellegét. Palotásné Kővári Terézia, mint tervező elmondta: a megvalósítás sikere a tervezés és kivitelezés összhangján alapult. Kőműves József, a KÉSZ Kft. ügyvezetője emlékeztette a résztvevőket: az áprilisban megkezdett munkát a vártnál előbb, már júniusban befejezték. A burkolat összesen 175 méter hosszúságú.
Az átadási ceremónia áldással és közös imádsággal fejeződött be, melyben a szolgálatot a katolikus plébános és az evangélikus lelkész vállalták.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.