Szünetel az ügyfélfogadás a megyei rendőr-főkapitányságokon, a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken jövő kedden - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.
Azt írták, hogy április 24-e, Szent György napja a rendőrség napja, amely az állomány számára munkaszüneti nap.
A bejelentések felvétele azonban jövő kedden is biztosított a rendőrkapitányságokon - áll a közleményben.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.