Mintegy három éve a város lakói aláírás-gyűjtésbe kezdtek azért, hogy a Lidl Áruház közelében lévő úton is legyen két egymással szembeni megállója a helyijáratú autóbuszoknak.
Akkor az akció szervezői több mint félezer szignóval ellátott kérelemmel nyomatékosították az igényüket. Az önkormányzat jogosnak tartotta azt, hogy az említett üzletben vásárlóknak ne kelljen a Tesco Áruházig, vagy a Szent Lukács Kórházig nehéz szatyrokkal elbandukolniuk a tömegközlekedési járművekre való felszállásuk érdekében. A képviselő-testület az alulról jövő kezdeményezésnek „zöld jelzést” adott. Az ügyben hozott kedvező döntést követően majd másfél évig tartott a Lidl Áruház közelébe „megálmodott” két buszmegálló tervezése és engedélyeztetése.
Szabó Loránd polgármester október elején a helyi Kovi 95 Építő Kft. ügyvezetőjével, Kovács Tiborral írta alá a kivitelező szerződést. A cég szakemberei előbb megoldották a vízelvezetést, majd lefedték az árkokat, azt követően kialakították a megállók öblét, amikhez térköves járdákat is építettek.
Az új megállóba december 7-én gördült be az első helyijáratú autóbusz, melybe utasként ezúttal a képviselő-testület és az önkormányzati hivatal vezetői, valamint a létesítmény tervezője, műszaki ellenőre, illetve a kivitelezést végző vállalkozás képviselője szállt be.
A rövid próbajárat során Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy az önkormányzat karácsonyi ajándéknak szánta a város lakóinak a több mint hat millió forintért megvalósított beruházást.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.