Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar legújabb műsorával állt a színpadra, a fellépés a turné sorozat első állomása volt.
Különleges hangeffektusok (pl. sikítás, műanyagzacskó-zörgetés) is szerepet kaptak a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar legújabb műsorában, amelyet a mözsi művelődési házban mutattak be nemrégiben. A koncert a „Fantasy Tour” című turné első állomása volt.
Ezt a zenei anyagot a közeljövőben Mágocsra, Bátyára is elviszik, végül december 10-én, Tolnán lépnek fel vele.
Az új műsor kimondottan nehéz, szakmai kihívást jelentő műveket tartalmaz, főként filmzenéket, nem feltétlenül fülbemászó melódiákkal. A mözsi koncerten a Tari Gergely vezényelte együttes maximális koncentrációval, mégis jókedvűen, és minden eddiginél magasabb színvonalon játszott, amit a közönség hatalmas ovációval és tapssal fogadott.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.