2024.10.05, Szombat

Jövőre Ausztriában is pályára gurul a tolnai ifjú tehetség

www.teol.hu

2017.11.05. 12:35

Jäger Domán Tolna megye legfiatalabb gokartosa. Még csak hét éves, de már rója a köröket a pályákon, akárcsak a nagyok. Ebben az évben versenybe szállt a profikkal, ahol erőn felül teljesített.

A Gokart Talent Cup Hungary (GTC) az amatőr gokartversenyzők számára szervezett sorozat. A fő cél a biztonságos és kulturált versenyzési lehetőség, emellett pedig a tehetségkutatás, tehetséggondozás. Amatőr gokartversenyzőket készítenek fel a magasabb szintű megmérettetésre.

 

 

Jäger Domán, Bonyhádon lakik, és most kezdte az általános iskola első osztályát. Még csak hétéves, de már túl van az első igazi versenyén. A Rotax MicroMax nevű kategóriában indul. Dománnak két lány ikertestvére van, így ő képviseli a családban apukája mellett, a „gyengébbik nemet”. Nagy az összhang a két fiú között, nem csoda, hogy a gokart szeretete is innen ered.

– Én gokartoztam először, mert ki szerettem volna próbálni, aztán elvittem őt is. Egyre többször jártunk bérelt pályákra gyakorolni, nagyon jól ment neki. Miután megkapta a saját gokartját elkezdtünk nagy pályákra is járni – kezdte Jäger Tamás, Domán édesapja. –Sövér László, országos bajnok, ő képviselte hazánkat a világbajnokságon, és ő Domán mentora is. A szárnyai alá vette, sokat dolgoznak együtt. Gyakorolnak, amilyen gyakran csak lehet, a versenyek után pedig a videók alapján kielemzik a hibákat. Nagyon sokat köszönhetünk neki – fejezte ki háláját Tamás.

 

A mentorral, Sövér Lászlóval

 

A szülők büszkén áradoztak arról, hogy a hétéves kisfiúk a GTC részese. Az apuka ragadta magához a szót. – Nagyon jó nézni, milyen élvezettel csinálja. A hatodik születésnapjára kapta a gokartot. Lent állt a garázsban a jármű, ahogy felnyílt az ajtó és meglátta, leírhatatlan érzés. Sosem fogom elfelejteni, hogy örült neki. Szerintem sohasem okozott ekkora örömet számára semmi. Az ő autója minden szabványnak megfelel. Ez annyit jelent, hogy az előírt kötelező gumihasználati, és egyéb szabályokat be tudjuk tartani. Az időmérőn, az elődöntőn és a döntőn is versenygumikat kell használni, illetve a pilótával együtt 110 kilogramm a kategória alsó súlyhatára. Előírt szabályok vannak továbbá az üzemanyagra, a karosszéria különböző elemeire, fékre, kormányra és az ülés elhelyezésére is – folytatta az édesapa.

Jägerné Éberhardt Ágnes hangját áthatotta az anyai szeretet. – Nagyon féltem őt. Az előző verseny volt az, amikor először ott voltam velük. Én is gokartoztam már, sőt vele egy pályán, de az teljesen más. Azt látni, hogy ő versenyez, az hihetetlen érzés. Ott bőgtem, amikor elindultak, hogy úristen, mi lesz a gyerekkel.

 

Az első verseny előtt, az édesapa pár atyai tanács kíséretében segít öltözködni

 

Az ifjú pilóta amilyen merész és bátor a kormánykerék mögött, az interjúadásban még nem olyan jártas. Ennek ellenére miután előkerült a meggyőzés egyik legjobb eszköze, a jól bevált csokoládé, hamarosan feloldódott a hangulat. Domán elmesélte, hogy a verseny előtt nem szokott izgulni. – Nagyon sok gokartos barátot szereztem, és szeretek velük lenni.

– Bár az ország összes részéről vannak versenytársak, ismerik egymást, a gyakorlás miatt a szabadidejüket együtt töltik, így akaratlanul is új barátságok köttetnek, amit nagyon jó nézni a pálya széléről is. Nem ellenfélként, hanem barátként tekintenek egymásra – fűzte hozzá az édesapa.

Amennyiben betartjuk a szabályokat, akkor nem lehet felborulni a gokartokkal. Mindig egy versenyzői eligazítással kezdődik a program. Felsorolják a jelzéseket, hogy mire kell figyelni a pályán. Miután lezajlott az utolsó kör is, lemérnek minket, akárcsak a nagyokat – ismertette a verseny menetét Domán.

Most kezdte az első osztályt, így nem csak a gokartpályák jelzéseivel ismerkedik, hanem a betűkkel és számokkal is. Délutánonként különórákra jár. A karate a másik nagy szerelem a gokart mellett. Kötelező is az edzés, hiszen a versenyeken hatalmas fizikai erőre is szüksége van.

– Amíg ovis volt, addig könnyebb volt. Akkor több napra is el tudtunk menni nagy pályára gyakorolni, ami annyit jelent, hogy összepakoltunk, lakókocsival lementünk az egyik pályához, és ott töltöttünk több napot, volt amikor egy hetet is. Olyankor reggeltől estig gyakorolt – mesélt Tamás. – Az iskola mellett akkor jut idő rá, amikor szabadideje van, nem szeretnénk, ha a suli rovására menne. Általában hétvégente egy-két napot gyakorolunk, vagy a tanszüneti időszakban utazunk el hosszabb időre. Ez neki nem teher, hanem hatalmas kikapcsolódás.

A jövő évre Domán terve egyértelműen az, hogy minél többet versenyezzen. Apukája hozzátette, hogy mindenképpen a fejlődés a legfőbb cél. – Tized másodpercekről beszélünk, hogyan érnek célba a versenyzők. Itt mindenki profi, a legfontosabb a tapasztalatszerzés és szintről-szintre lépés. Fizikailag és agyban is ott kell lenni. Jövő évben reményeink szerint nevezünk az összes versenyre. Hat ilyen lesz a 2018-as szezonban, az egyik a brucki pályán Ausztriában, azt már nagyon várjuk, oda biztosan utazunk – zárta Domán történetét az édesapa.

 

Aktuálisgokart Bonyhád gokart Talent Cup