2024.03.29, Péntek

A Modern városok program keretében épül tudásközpont Szekszárdon. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.

Hirdetés

A város önkormányzata arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egykori honvédségi laktanya 22 ezer négyzetméteres területén épül fel az új intézménynek helyet adó, mintegy 5700 négyzetméteres létesítmény.

Az önkormányzat honlapján közzétett tájékoztató szerint az állami tulajdonú területre vagyonkezelői szerződést köt a várossal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és a leendő épület is állami tulajdonba kerül. A szerződés megkötése folyamatban van - írták. 

A 4,1 milliárd forintos projekt ütemezése alapján 2018-ban 1,7 milliárd, 2019-ben 860 millió forintot fordítanak a kivitelezésre, és 952 millió forintért vásárolnak bútorzatot, eszközöket.

A tudásközpontban mintegy 2500 négyzetméteren interaktív könyvtárt alakítanak ki a most négy helyen működő Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár 360 ezer dokumentumból álló gyűjteménye számára. A szintén négy telephelyen működő levéltár 12 ezer folyóméternyi iratanyaga 1700 négyzetméteres területen kap helyet, emellett 1500 négyzetméteren közös használatú előadó-, oktató-, kiállítótermeket építenek.

 

AktuáliskönyvtárModern Városok Program SzekszárdNemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)levéltár tudásközpontTolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár