2024.10.11, Péntek

Új vezető a Német Színház élén

mti

2017.05.11. 09:05

2017. május 6-án évértékelő ülést tartott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. A közgyűlésen döntés született többek között a Szekszárdon működő Magyarországi Német Színház vezetői pozíciójának betöltéséről is.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a 2018-as országgyűlési választásokat követően nemzetiségi szószóló helyett már teljes jogú képviselőt ültetne a parlamentbe, aki a magyarországi németek érdekeit képviselhetné.

A szervezet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Heinek Ottó, a közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy az országos önkormányzat stratégiájában rögzített célja a következő ciklusban a szószólói helyett a szélesebb jogkörrel rendelkező képviselői mandátum elérése. A közgyűlés támogatta azt az elképzelést, amely szerint már rövidesen feláll egy kampánystáb, amely nyár végéig részletes tervezetben rögzíti az ősztől esedékes mozgósítást.

A közgyűlés emellett értékelte a 2016-os gazdasági évet is, amelyet stabilnak és kiegyensúlyozottnak ítéltek meg, az önkormányzat minden intézménye költséghatékonyan működött és maradvánnyal zárt, miközben több intézmény is nagyobb volumenű beruházást hajtott végre.

A közlés szerint német támogatással jövő nyárig három újabb német nemzetiségi tanösvény létesülhet Mecseknádasdon, Fekeden és Tarjánban; végül pedig az eddig támogatott 62 településen túl újabb 4 szerezhet be kisbuszt.

Döntés született a közgyűlésen a Szekszárdon működő Magyarországi Német Színház vezetői pozíciójának betöltéséről is. Az intézményt ez év decemberétől 2022 novemberéig Lotz Katalin vezetheti.

 

Forrás: mti

AktuálisSzekszárdMagyarországi Német Színházúj vezető