2024.03.29, Péntek

Több mint 40 kilométernyi kerékpárutat épít Tolna uniós forrásból

mti, magyarepitok.hu

2017.05.21. 09:02

Összesen tíz tolna megyei települést érint a Terület- és településfejlesztési operatív programban megvalósuló hat projekt.

Hirdetés

A szekszárdi kerékpárútfejlesztés bejelentése után újabb projektek váltak ismertté Tolna megyében. Az uniós forrásokra épülő Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) keretében így már összesen 2,3 milliárd forint jut a bővítésre.

Tolna és Fadd, illetve Dombori között 550 millió forintos támogatással 8 kilométernyi utat építenek, és 4,5 kilométernyit jelölnek ki - közölte Mireider László, a város önkormányzatának építési és városfenntartási osztályvezetője az MTI-vel. A kivitelezés várhatóan jövő év tavaszán kezdődik.    

Tamásiban 379 millió forint támogatással még az idén 11,6 kilométer kerékpárutat létesítenek, amelynek leghosszabb szakasza a városközpontot köti össze a város északi és nyugati iparterületével - mondta Porga Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester.    

Bonyhádon is az ipari parkkal kötik össze a városközpontot 1,8 kilométernyi kerékpárút 205 millió forintos támogatással. Paks és Dunakömlőd között - a Tolna megyei önkormányzat adatai szerint - 540 millió forintért 2,5 kilométernyi szakaszt hoznak létre. Az alsónyékiek biztonságos közlekedését szolgálja a Bátaszék-Alsónyék közötti egy kilométernyi kerékpárút, amelyre a két település 277 millió forintos támogatást kapott - mondta Dózsa Pál Tibor független polgármester.

Szekszárdon már februárban bejelentették, hogy 410 millió forintból a meglévő 7,7 kilométer mellé 15 kilométernyi útszakasz készül. Ennek köszönhetően a tolnai megyeszékhely észak-déli irányban átjárható lesz kerékpárúton.

Ahogy arról egy országos körképben beszámoltunk, a megyében a tolnai területrendezési terv összesen 17 térségi kerékpárutat javasol több száz kilométer hosszan.

 

Forrás: mti, magyarepitok.hu

AktuálisTolna megyekerékpárútTOP