2024.04.16, Kedd
Játszva tanítják Sárköz értékeit
Tolna Megyei Önkormányzat facebook

Játszva tanítják Sárköz értékeit

Tolna Megyei Önkormányzat

2016.11.10. 13:14

A Tolna Kincse Turisztikai Egyesület által szervezett, „Fedezd fel a Sárközt!” című programsorozat keretében, Tolna megye egyik legkülönlegesebb vidékével, az értékekben gazdag Sárközzel ismerkedhettek meg a fiatalok. 

Hirdetés


A nyitórendezvényre szerda délután került sor a Babits Mihály Kulturális Központban, ahol Sulyok Balázs, a Tolna Kincse alelnöke, valamint dr. Say István megyei értéktár bizottsági elnök beszélt az értékek fontosságáról.

Az Egyesület a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázatán nyert támogatást, így közel két millió forint áll rendelkezésükre, hogy a gyermekekkel megismertessék a Sárköz valamennyi kincsét. Az alelnök a gyakorlati ismeretszerzés fontosságát hangsúlyozta.

 

A felső tagozatos, főként öt-hatodik osztályos diákok a sárközi hagyományokat, kultúrát testközelből is megismerhetik, hiszen a program három állomásos kirándulást tartogat számukra. A szervezők olyan foglalkozásokkal készülnek, melyek során a fiatalok játszva tanulhatnak, majd pedig egy záró vetélkedőn összemérhetik tudásukat.

A szerdai nyitó eseményen a diákok csapatokba rendeződtek, és dr. Say István előadásának köszönhetően az értékgyűjtő munkába is betekintettek. Az Értéktár Bizottság elnöke arról beszélt: mi számít valódi értéknek, s melyek azok a kincsek, amelyek már lajstromra kerültek.

A Sárközben összesen 32 értéket vettek fel a listára – hívta fel a figyelmet. A tájegység hat települést foglal magában: Decs (mint a „Sárköz fővárosa”), Őcsény illetve Sárpilis az északi részen, míg Alsónyék, Pörböly és Báta a déli felén. A kirándulások alkalmával az ifjú felfedezők valamennyi falvat felkeresik.

 

AktuálisÉrtéktárSárközBabits Mihály Kulturális KözpontTolna Kincse Turisztikai Egyesület