2024.10.12, Szombat

Döntőben a bogyiszlói vándorlók fák! - vasárnap délig lehet rájuk szavazni

2016.10.15. 18:07

Vasárnap éjfélig lehet szavazni az interneten az Ökotárs Alapvítány által meghirdetett Év Fája verseny döntőjébe jutott fákra, melyek közé bekerültek a bogyiszlói vándorló fák is.

A Bogyiszló Jövője Alapítvány által a versenyre jelölt kocsányos tölgyek az október 10-i, utolsó nyilvános állás szerint  2605 szavazatot kaptak, mellyel az első helyen álltak. Azonban a mendei kéttörzsű korai juharfa csak mintegy 150, a Jászai Mari tér legszebb platánja pedig mindössze 300 szavazattal volt lemaradva a bogyiszlói fák mögött. A verseny állása a szavazás utolsó napjaiban titkos, így jelenleg nem tudni, hogy a bogyiszlói fák még mindig vezetnek-e.

 

Most különösen fontos, hogy szavazatával támogassa a mementóként megmaradt, sokat látott gyönyörű őstölgyest, melyek a Duna-Tisza közén születtek, de mára a Dunántúlon állnak!

 

 

A végeredményt a hivatalos díjátadó alkalmával, november 3-án teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

 

Az alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. A versenybe bárki nevezhetett olyan egyedi fát vagy fákat egy-egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora és mérete nem számít, előny azonban, ha őshonos, közterületen álló fát választottak vagy olyat, amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik – olvasható az evfaja.okotars.hu oldalon.

 

 

A nyertes fa az Európai Év Fája lehet

A hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen a magyar fák minden évben jól szerepeltek, többször is második helyezést értek el, háromszor pedig magyar fa lett az első. Így volt ez idén tavasszal is, amikor a 2015-ös év hazai győztese, a bátaszéki molyhos tölgy nyerte el az Európai Év Fája címet.

 

Aktuálisév fájabogyiszlóvándorló fák