2024.04.20, Szombat

A Kormány ismét számít az állampolgárok javaslataira

kormanyhivatal.hu

2016.07.20. 10:17

Három kérdőíven lehet véleményt nyilvánítani.

Hirdetés

Egyszerűsítené a kormány a közigazgatási eljárásokat, enyhítené az állampolgárokat és a vállalkozásokat terhelő fizetési kötelezettségeket. Ezért július 11-től újabb nemzeti konzultáció indult.

 

Július 11-től augusztus 19-ig tart az újabb nemzeti konzultáció, amelynek során a tavalyihoz hasonlóan a kormányablakokban kitölthető kérdőíveken keresztül arról dönthetnek az állampolgárok, hogy milyen közigazgatási eljárási ügyek díját csökkentenék vagy szüntetnék meg.

A tavalyi nemzeti konzultáció eredményeként az ügyfelek közel 400 ezer kérdőívet töltöttek ki. Ezt követően, az állami rezsicsökkentéssel több mint 20 hatósági eljárás díja szűnt meg, amely az állampolgárok és vállalkozások számára idén 10 milliárd forint megtakarítást eredményez. Közel másfél millió okmányt vettek át díjmentesen, illetve kedvezményesen az állampolgárok. A díjmentessé tett eljárásokban, több mint 500 ezer ügy indult az elmúlt év során.  Ennek része a már díjmentes felsőoktatási felvételi eljárás, amely önmagában is 1 milliárd forint megtakarítást eredményezett az érintettek számára.

 

Három kérdőív van

Az idei nemzeti konzultáció során az állampolgárok három kérdőíven nyilváníthatják ki véleményüket. A közigazgatási bürokráciacsökkentésről szóló kérdőíven az állampolgárokat érintő hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggésben tehetünk javaslatot a bürokratikus terhek csökkentésére.

Az állami rezsicsökkentéssel kapcsolatban külön kérdőív szól a magánszemélyekhez, illetve a vállalkozásokhoz. A kérdőívek tíz-tíz olyan hatósági eljárást tartalmaznak, amelyeknél javasolt az igazgatási szolgáltatási díj, illeték eltörlése vagy csökkentése. Az állampolgárok mindhárom kérdőíven feltüntethetnek saját javaslatot is.

A kormányhivatal valamennyi ügyfélfogadási helyén papír alapon átvehetők és le is adhatók a javaslatok, valamint elektronikus kérdőíven – az allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu honlapon – is szavazhatunk arról, milyen eljárások egyszerűsítését, mely eljárási díjak megszüntetését, illetve csökkentését javasoljuk. A kérdőívek kitöltése önkéntes és névtelen, de természetesen lehetőség van arra, hogy a javaslattevő a kérdőíven feltüntesse a nevét. A konzultáció augusztus 19-éig tart.

forrás: kormanyhivatal.hu