2024.04.20, Szombat

Négyszáz családnak segített a bonyhádi máltai csoport

bonyhad.hu

2018.04.01. 08:00

Az idén 25 éves bonyhádi máltai csoport a tavalyi évben is 400 családnak segített ruhaadományokkal és tartós élelmiszerrel.

Hirdetés

Erről és a tavalyi év jelentősebb eseményeiről is beszámolt a március közepén megtartott évi rendes közgyűlésen Surján József, a csoport vezetője. Kisebb taglétszámmal, igényelve és elfogadva a jószándékú támogatók segítségét, a tavalyi év eredményeit szeretnék elérni és túlhaladni. Máltai szellemiséggel, keresztény lelkülettel végzett munkájukat jónak értékelte a közgyűlésen Jónás Gergely régiós ügyvezető, a Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ képviseletében.

2017. októberétől új helyen, a Széchenyi tér 16. szám alatt kereshetik fel a máltai szervezet helyi tagjait és segítőit, változatlan nyitvatartási időben, minden szerdán délután 14-16 óra között.

Most a húsvét előtti Nagyhétben – Virágvasárnap és a Feltámadás közti időszakban – is eljut a segítség a rászorulókhoz. A bonyhádi katolikus hívek nagylelkű támogatását is felhasználva 110 tartós élelmiszer- és 70 kisebb édesség csomag jelent majd könnyebbséget a családoknak és szerez örömet a megajándékozott gyermekeknek.

 

AktuálisBonyhádélelmiszerhúsvétbonyhádi máltai csoportruhaadomány