Március 28-án kezdődik a rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása Magyarország déli és keleti vármegyéiben. Az immunizálással egy időben az érintett térségekben ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elrendelnek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről szórják ki az érintett területeken, elsősorban a külterületeken és a vadon élő rókák élőhelyein. A művelet a lakott, sűrűn beépített városi övezeteket nem érinti. A konkrét időpontokról, valamint az ebzárlat és a legeltetési tilalom részleteiről az illetékes járási állategészségügyi hivatalok és a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot, a kirándulókat pedig külterületi figyelmeztető plakátok informálják majd.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hangsúlyozta: a veszettség gyanújának bejelentése jogszabályi kötelezettség, a megelőző intézkedések betartása pedig közös társadalmi érdek. A program hatékonyságát a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzik, a korábbi tapasztalatok szerint az érintett területeken a rókák több mint háromnegyede felveszi a vakcinát tartalmazó csalétket.
Magyarországon a veszettség fő terjesztője a mintegy ötvenezer egyedből álló vörösróka-állomány. A betegség nemcsak a vadon élő állatokra, hanem a házi emlősökre és az emberre is veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni oltása kötelező, a macskák vakcinázása pedig erősen ajánlott. A hatóságok szerint különösen a keleti határ menti térségekben indokolt a fokozott védekezés, mivel a szomszédos országokban továbbra is jelen van a betegség.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.