A nosztalgiajárművek kedvelőit várja a MÁV-VOLÁN-csoport retrórendezvényén a Balatonnál szombaton és vasárnap.
A VOLÁNBUSZ Zrt. szerdán MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Balaton északi, illetve Keszthely és Tapolca közötti vasútvonalán klasszikus járműcsodák idézik fel a régi idők közlekedését.
Az évfordulós járművek kiemelt szerepet kapnak az eseményen. Idén 30 éves a hazai InterCity-motorvonatgyártás egyedi járműve, a Samu, a V63-as Gigant villanymozdonyok 50 éve gördültek le a gyártósorról, az M44-es Bobó tolatómozdonyok pedig 70 évesek lettek. A MÁVAG gyár egyik legsikeresebb terméke, a 424-es gőzmozdony idén ünnepli forgalomba állásának 100. jubileumát. A személykocsik terén pedig 30 évesek lettek az EuroCity-flotta gerincét nyújtó CAF-sorozat első darabjai - sorolják a közleményben.
A Budapest-Balatonfüred-Tapolca és Keszthely-Tapolca közti vasútvonalakon összesen 12 retró mozdony 8 retró szerelvényt vontat majd. A Volánbusz a Budapestről érkező vonatokhoz csatlakozva, a kaposvári zöld faros és egy K266-os nosztalgiabusszal szállítja majd az utasokat Siófok és Balatonfüred között.
A retróhétvége volános járatai mindkét végállomásról 8:30 órakor, 10:30 órakor, 12:30 órakor, 14:30 órakor és 16:30 órakor indulnak, emellett a Szántód és Tihany között közlekedő kompjáratot is igénybe lehet venni.
A közleményben felidézik: a zöld színű, FAROS-1 rendszámmal közlekedő, Ikarus 55 Lux kivitelű autóbuszt 1967-ben gyártották, első tulajdonosa az Ikarus székesfehérvári üzeme volt. 2000-ben a Kapos Volán romos állapotban vásárolta meg a tengelici termelőszövetkezettől, majd felújították és 2001-ben forgalomba helyezték. Közel 20 évvel később újra teljes felújításon esett át, a 2020-ban elindított volános értékmentési program keretében. A jármű azóta számos rendezvény és kiállítás fontos résztvevője volt.
Az eredeti állapotára felújított Ikarus 266-os autóbuszt 1978-ban, Székesfehérváron gyártották. A jármű eredetileg a 13. számú Volánnál, illetve jogutódjánál, a Kapos Volánnál szolgált. Az IK266-os a 90-es években komplett vázcserén, 2014-ben pedig teljes felújításon esett át. Ekkor kapta a korábbi zöld-fehér helyett a jellegzetes Volán-sárga fényezést, illetve visszakerült rá az ikonikus Volán-csiga is.
A nyár folyamán a Volánbusz még számos nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket. További információk a társaság közösségi oldalain olvashatók.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.