2019.11.15, Péntek

Aktuális

Aktuálisfotóriporterhírügynökségfotós

Legjobb fotóriporterek között a megyében dolgozó Komka Péter

2016.01.26 - Lengyelné Nagy Ildikó

Kilenc díjat nyertek az MTI/MTVA fotóriporterei az idei Sajtófotó pályázaton. "A nemzeti hírügynökség fotóriporterei évek óta meghatározó résztvevői a magyar sajtófotósok rangos versenyének. Az a tény, hogy tehetséges kollégáink idén is több kategóriában kiemelkedően szerepeltek, kifejezi azt a műfaji gazdagságot, mely képkiadásunkat jellemzi. Arról se felejtkezzünk el, hogy fotósaink minden fontos eseményen ott vannak, kiváló krónikásai napjaink történéseinek" - mondta Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóság vezetője a díjazottak teljesítményét méltatva.

A pályázat eredményeit hétfőn hirdették ki Budapesten.
Illyés Tibor Tiszteletadás című képével - amely a miniszterelnököt és feleségét ábrázolja Göncz Árpád volt köztársasági elnök temetésén - elnyerte az Escher Károly-különdíjat a legjobb hírképért, de ez a fotó első helyezést ért el hír- és eseményfotó kategória egyedi felvételei között is.
A megyékben dolgozó legjobb fotóriporter különdíját a főként Nógrád megyében dolgozó Komka Péternek ítélte oda a zsűri.
Az idén meghirdetett menekültválság sorozat kategóriában győzelmet aratott Balogh Zoltán Krízis a Keleti pályaudvaron című anyaga.
A képriport sorozat kategóriában második lett Bruzák Noémi Özönvíz című anyaga, amely az augusztus 17-i fővárosi felhőszakadásban készült. Ebben a kategóriában harmadik helyezést ért el Koszticsák Szilárd Ilyen a box című sorozata, amely a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek részére fenntartott Démétér Ház életét és működését mutatja be.
A sport sorozatfelvételek között a harmadik helyre sorolta a zsűri Bodnár Boglárka Agárversenyzés című anyagát.
A természet és tudomány kategória egyedi fotói között második helyezést ért el Komka Péter ISS című felvétele, amely a nemzetközi űrállomást ábrázolja, amint elhalad a Nap előtt.
A társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategória egyedi képei között harmadik lett Mohai Balázs Sorakozó című felvétele, amelyen egyenruhás indiai iskolások szerepelnek, amint Ladakh tartományban található Zanglában a tanórák előtti szokásos ceremónián vesznek részt.

forrás: mti

fotó: komka.hu

Galéria

Aktuálisfotóriporterhírügynökségfotós