2024.03.28, Csütörtök

50 éve tart a lakodalom

mti

2016.07.15. 10:33

A megye egyik legnagyobb folklór programja kezdődik vasárnap.

Hirdetés

A jegyespár kézfogójával már július 16-án, szombaton elkezdődik Tolna megye egyik legnagyobb folklór programja, a XXIII. Sárközi Lakodalom, melynek házigazdája ezúttal Sárpilis lesz.

    

A hagyományőrző programot Sárközi Napok néven először 50 éve, 1966-ban rendezték meg Bogár István tanító, néprajz-kutató vezetésével.
 

A sárközi tradíciók szerint a pár bejelenti, hogy egy évig jegyben járnak. A lakodalmat 2017-ben tartják; addig is a tájegység hat településének mindegyikén havonta rendeznek hagyományőrző programokat - mondta Figler János, Sárpilis polgármestere.
    

Vasárnap konferenciával, kiállítással idézik fel a Sárpilisi Népi Együttes történetét, az eseményen jelen lesznek az egykori táncosok és énekesek is. A sárpilisi tájház udvarán a kézfogó színpadi produkcióját az együttes mai tagjai adják elő, majd a Sárköz nyolc táncegyüttese, négy népdalköre, illetve az erdélyi Kilyén kórusa ad műsort. A programot a bonyhádi Csurgó zenekar táncháza zárja - tette hozzá.

Fülöp Ferenc táncos, 1885-1962 (kincsetolnamegye.hu)

Az elkövetkező egy évben a tájegység gasztronómiai programoknak, népzenei előadásoknak, konferenciáknak ad otthont. Decsen lakodalmas ételek főzőversenyét és sárközi csárdásversenyt tartanak, Pörbölyön sárközi népdal- és népzenei fesztivált, Bátán sárközi borok versenyét rendezik meg és szintén Báta lesz a helyszíne a sárközi népművészet örökségének jelenéről és jövőjéről szóló konferenciának.

A sárközi lakodalom legény- és leánybúcsúja jövő év július 14-én, a szertartás, amelyen rendszerint több száz táncos vesz részt, július 15-én lesz.
    

A Sárköz páratlanul gazdag népművészetének köszönhetően 2012-ben került fel a szellemi kulturális örökség hazai listájára. A sárközi lakodalmat 2005 óta először évente, majd kétévente más-más helyszínen rendezik meg, legutóbb 2015-ben Őcsény volt az esemény házigazdája.

 

Galéria

KultúraSárközSárpilissárközi lakodalom