2024.12.22, Vasárnap

Kétszeresére emelkedett a hazai mézfogyasztás

2015.11.20. 12:50

A tavaly elindított Mézes reggeli kampánynak is köszönhetően  több mint kétszeresére emelkedett az elmúlt években Magyarországon a mézfogyasztás: a 2010-ben mért fejenkénti 30 dekagrammról 70 dekagrammra; a szaktárca törekvése, hogy ez az évtized végére 1 kilogrammra emelkedjen - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken a Nógrád megyei Mátranovákon a Mézes reggeli program idei központi rendezvényén.

    Fazekas Sándor ismertette: nyolc éve Szlovéniában indították el a programot, amelyhez Magyarország tavaly csatlakozott. A Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) programjában 2014-ben 64 oktatási intézmény vett részt, idén már több mint 500, és így mintegy 86 ezer gyerek kapott magyar termelői mézből készült reggelit országszerte.
    A mátranováki Fekete István Általános Iskolában a miniszter arról is beszélt, hogy a méhészet a mezőgazdaság elengedhetetlen ágazata, a méz fontos szerepet játszik az egészségmegőrzésben is.
    Fazekas Sándor kitért arra, hogy Magyarországon mintegy 20 ezer család számára jelent megélhetést a méhészet.
    Ksenija Skrilec, Szlovénia nagykövete is részt vett a rendezvényen, elmondta, országában a méhészek indították el a kampányt. Előadásokat tartottak az iskolákban, közben mézes reggelivel kínálták a gyerekeket.
    Tudatosságra próbálták őket nevelni, arra, hogy a reggeli és a helyi termelés egészséges, ahol méhek vannak, ott tiszta a környezet - mondta, és emlékeztetett rá, hogy az ENSZ május 20-át a méhek világnapjának nyilvánította.
    Mészáros László, az OMME elnöke úgy fogalmazott, Magyarországnak és a magyar méhészetnek minden jó kezdeményezéshez csatlakoznia kell.
    Tájékoztatása szerint 20 ezer  méhész dolgozik az országban, 13 ezren az OMME tagjai. Ebben az évben 19 500 tonna mézet termeltek.
    Magyarország sokéves átlagban 22-25 ezer tonna mézet tud termelni, ez jó években 30 ezer  is lehet. A hazai méz 40-60 százaléka - hungarikumnak számító - akácméz.
    A magyar méz 73 százalékát külföldi piacokon értékesítik. "Magyarország kamionnal szállítja az egészséget Németországnak, Franciaországnak, az Egyesült Királyságnak" - fogalmazott Mészáros László, aki ezért nevezte fontosnak, hogy a kampány a gyerekeket célozza meg, az ő életkorukban még jobban alakíthatók az étkezési szokások.

mti

fotó: www.mno.hu

Galéria