2020.09.30, Szerda

Aktuális

AktuálistűzoltóságNógrád Megyei Katasztrófavédelemigazgatói szemle

Igazgatói szemle a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokságon

2016.05.23 - Lengyelné Nagy Ildikó

Igazgatói szemlét tartott Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokságon.

 

Az igazgatói szemle Bozó Krisztián tűzoltó őrnagy, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának jelentés beadásával kezdődött, majd ezt követően Berecz György köszöntötte a megjelent állományt. A parancsnokkal, Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjével, közösen szemrevételezték a salgótarjáni hivatásos tűzoltók „A” szolgálati csoport készenlétet ellátó tagjainak teljes védőfelszerelését, a gépjárműfecskendőt, illetve a további szakfelszereléseket, majd ellenőrizték a laktanya rendjét.

Az igazgatói szemle keretében Berecz György állománygyűlést tartott, amelyen összefoglalta az eddig elért eredményeket, valamint beszélt a parancsnokságra vonatkozó jövőbeli tervekről és ismertette elvárásait. Az igazgatói szemle végén a megyei igazgató megköszönte az állomány eddigi munkáját, az elkövetkezendő munkájukhoz jó erőt és egészséget kívánt.

forrás: nograd.katasztrofavedelem.hu

Galéria

AktuálistűzoltóságNógrád Megyei Katasztrófavédelemigazgatói szemle