2024.04.19, Péntek

Idén negyvenegy óvodai csoport indul Salgótarjánban

2016.03.25. 07:57

Negyvenegy óvodai csoport indul a következő nevelési évben. A városi önkormányzat márciusi rendkívüli ülésén elfogadta a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges irányelveket.

Hirdetés

Negyvenegy óvodai csoport indul a következő nevelési évben. A városi önkormányzat márciusi rendkívüli ülésén elfogadta a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges irányelveket.

2015. szeptember 1-jétől a vonatkozó törvényi rendelkezések szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

A rendelet dönt az óvodai beiratkozás idejéről, melyet a tárgyév április 20-a és május 20-a közötti időszakban kell meghatározni. A városi közgyűlés döntése értelmében az önkormányzat fenntartásában működő Salgótarjáni Összevont Óvodába történő beiratkozásra 2016. május 3-4-én kerül sor, a pótbeiratkozás napja 2016. május 11.

A Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdésével összefüggésben megvizsgálták az Óvodában az óvodai jogviszonnyal rendelkező gyermekek, a 2016/2017. nevelési évben óvodaköteles gyermekek, valamint a 2016/2017. nevelési évben a 3. életévüket betöltött gyermekek várható számát. Ennek eredményeként az óvodában 2016/2017. nevelési évben a gyermekek száma várhatóan 960 fő lesz.

Az önkormányzat döntése értelmében így a következő nevelési évben 41 óvodai csoport indul, melyekhez a pedagógus, illetve a nevelőmunkát segítő alkalmazottak létszáma – figyelembe véve a folyamatban lévő nyugdíjazási eljárásokat is – biztosított. A Salgótarjáni Összevont Óvodában indítandó csoportok száma a 2016/2017. nevelési évben:
Mackóvár Központi Óvoda 12, Aprófalva Tagóvoda 3, Baglyasi Tagóvoda 2, Gyermekkert Tagóvoda 5, Hétszínvirág Tagóvoda 2, Körúti Tagóvoda 2, Mesekert Tagóvoda 2, Nyitnikék Tagóvoda 6, Pitypang Tagóvoda 3, Szivárvány Tagóvoda 2, Vadvirág Tagóvoda 2.

forrás: salgotarjan.hu

Galéria

Helyi hírekSalgótarjánóvodabeíratkozás