2026.02.04, Szerda
Tolna vármegye településeit is érinti a Tour de Hongrie
Illusztráció: pixabay

Tolna vármegye településeit is érinti a Tour de Hongrie

MTI

2026.02.04. 11:18

A verseny minden évben lépett előre a 2015-ös újraindulás óta.

Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg.

A 47. magyar körverseny útvonalát kedden ünnepélyes keretek között a Budapest Music Centerben mutatták be. Az útvonal 70 települést és 7 vármegyét (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy, Baranya, Veszprém) érint. Összesen 15 gyorsasági részhajrá során gyűjthetnek a versenyzők pontokat és bónuszmásodperceket, valamint 12 kategorizált emelkedő szerepel az idei útvonalban.

Eisenkrammer Károly főszervező kiemelte: a csapatbemutatónak Gyula ad otthont május 12-én, másnap innen Békéscsabára teker a mezőny a sprintereknek kedvező útvonalon. A második, ugyancsak sík etapot Szarvas és Paks között teljesítik a bringások, majd egy újabb mezőnyhajrát ígérő szakaszra kerül sor Kaposvár és Szekszárd között. A királyetap az idén - a magyar történelem egyik legjelentősebb csatájának 500. évfordulójára emlékező - Mohácsról rajtol, a kerékpárosoknak négyszer is le kell küzdeniük a pécsi Bárány út emelkedőt, mielőtt az Állatkertnél célba érnek. Az utolsó versenynap Balatonalmádiból indul, a kiszámíthatatlan, karakterében leginkább belga egynaposokra emlékeztető táv végén Veszprémben zárul a Tour de Hongrie. A csapatbemutatót és a szakaszokat az M4 Sport közvetíti.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár hangsúlyozta: a verseny minden évben lépett előre a 2015-ös újraindulás óta. Reményét fejezte ki, hogy a következő években egyre több edző fog foglalkozni az utánpótlással, egyúttal kiemelte annak fontosságát, hogy legyen hosszú távon - a most meglévőhöz hasonlóan - kontinentális és prokontinentális szintű csapata is Magyarországnak. Más hosszú távú célokat is vázolt, köztük a Tour de Hongrie szintlépését a World Tourba, illetve a viadal rajtjának külföldi megrendezését. Egyúttal kiemelte a magyar női kerékpáros körverseny szervezésének igényét, valamint annak lehetőségét, hogy a Tour de France nagy rajtját Magyarországra hozzák.

Schmidt Gábor sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a Tour de Hongrie csodálatraméltó márkává nőtte ki magát, amelyet a többi között fantasztikus hangulat, kitartás, sebesség, erő és lendület jellemez.

"Fontos az, hogy olyan eseményeket hozzunk Magyarországra, amelyek az ország jó hírnevét viszik, minél többet láthatnak ebből a csodálatos országból. Fontos turisztikai érték ma már ez az esemény" - mutatott rá. Lényegesnek nevezte, hogy minél több embert megszólítsanak a sporton keresztül, minél többen mozogjanak, ennek jegyében indította a sportért felelős államtitkárság a Sportoló Nemzet tanévet. Egyúttal gratulált Vas Blanka negyedik helyéhez, amelyet a hétvégén terepkerékpárban ért el a hulsti világbajnokságon.

Schneller Domonkos, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt kiírás sikeres volt a hazai bringások szempontjából. Hatalmas lehetőségnek nevezte, hogy az MBH Bank CSB Telecom Fort az idéntől már prokontinentális besorolású, miként azt is, hogy a magyar körverseny a Pro Series-kategóriába tartozik - ez a második vonalat jelenti a világelit (World Tour) alatt. Az MKSZ első embere reményét fejezte ki, hogy a legutóbbi magyar győztes Valter Attila, valamint a tavaly az összetettben hetedik Feldhoffer Bálint idén ismét részt vehet a versenyen, valamint hangsúlyozta: újra rajthoz áll a magyar válogatott, így idén is a tavalyihoz hasonló számban vehetnek részt a magyar bringások a hazai körversenyen.

Az időfutambajnok Pelikán János (Team United Shipping) autoimmun betegsége miatt kényszerpihenőjét tölti, de reményét fejezte ki, hogy már ebben a hónapban újfent edzésmunkát végezhet és ott lehet majd a rajtnál. Az országúti mezőnyverseny bajnoka, Dina Márton (MBH Bank CSB Telecom Fort) - aki rekordot jelentően négyszer volt már legeredményesebb hazai versenyzőként fehér trikós a Tour de Hongrie-n - elsősorban annak örül, hogy idén újfent lehetősége lesz Pécsett versenyezni.

Eisenkrammer Károly a gálán életműdíjjal tüntette ki Andó János, Hirth István és Schneider Konrád edzőket, akik az elmúlt csaknem fél évszázadban meghatározó alakjai voltak a magyar kerékpársportnak.

A 47. Tour de Hongrie programja:

május 12., kedd: csapatbemutató, Gyula

május 13., szerda: Gyula-Békéscsaba, 143 km (szintemelkedés: 109 méter)

május 14., csütörtök: Szarvas-Paks, 202 km (338 m)

május 15., péntek: Kaposvár-Szekszárd, 152 km (1080 m)

május 16., szombat: Mohács-Pécs, 188 km (2080 m)

május 17., vasárnap: Balatonalmádi-Veszprém, 144 km (1870 m)

össztáv: 829 km (teljes szintemelkedés: 5477 m)

Helyi hírekTour de Hongrie