Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából augusztus 17-én állami kitüntetéseket, elismeréseket adtak át a Bálna Honvédelmi Központban. A díjazottak között volt a Paksi FC ügyvezetője, Haraszti Zsolt, aki a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át a hazai labdarúgás keretében végzett több évtizedes szakmai tevékenységének elismeréseként - számolt be róla a paks.hu honlapján.
„Nagy elismerés ez számomra és a klub számára egyaránt. Úgy érzem, az elmúlt huszonkét év kemény munkájának egyik gyümölcse ez a díj” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Haraszti Zsolt.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.