Szekszárdon és Dombóváron is fontos szerepeket töltött be.
Varga Péter rendőr dandártábornokot bízta meg a belügyminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján csütörtökön.
A tárcavezető egyúttal augusztus 31-ei hatállyal visszavonta Nagy Ágnes rendőr ezredes ideiglenes vezetői megbízatását és visszahelyezte korábbi, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába - tartalmazza a közlemény.
Mint írták: a belügyminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány feladatkörének ellátásával szeptember 1-ei hatállyal Varga Péter rendőr dandártábornokot bízta meg. A megbízási okmányt Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány adta át az új megbízott főkapitánynak - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint Varga Péter rendőr dandártábornok a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után, 1992-ben a Szekszárdi Rendőrkapitányságon bűnügyi nyomozóként kezdte rendőri pályafutását. Szekszárdon később alosztályvezető-helyettesként, aztán alosztályvezetőként, később osztályvezetőként dolgozott. Ezt követően 2005-ben a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetőjévé nevezték ki, 2006 és 2012 között pedig a Szekszárdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjeként szolgált.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.