Márton Antal, a cég ügyvezetője azt hangsúlyozta: a komolyabb agrárvállalkozásoknál alapkövetelmény, hogy legyen egy ilyen szerkezetük. Nemcsak a kimenő árut, az eladott, például kikötőbe szállítandó rakományt, de a hozamolást, a bejövő terményt is mérni kell.
Ez alapján tudják egyértelműen nyomon követni az áruforgalmat, megállapítani a termésátlagot, átlátni a raktárkészlet alakulását.
A régi, negyvenéves hídmérleg meggyengült, elöregedett. Szakértők szerint tartani kellett attól, hogy leszakad egy komolyabb terhelésnél. Rövid is volt, a modern, hosszabb járművek, nyerges vontatók nem fértek rá, lelógtak róla.
A csere nem volt elodázható. A beruházás közel húszmillió forintba került. Az új mérleg minden tekintetben kétszer annyit tud, mint a régi. Kilenc méter helyett 18 méter hosszú, harminc tonna helyett hatvan tonna a kapacitása. Ottjártunkkor pont a beállítását, a hitelesítését végezték a szakemberek, féltonnás és tonnás súlyokkal.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.