2024.10.07, Hétfő

Már nyomtatják az új ezreseket

mti, hirado.hu

2017.08.24. 17:12

Folytatódik a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréje: megújul az ezres, és még az idén sor kerül a húszezer forintosok régi változatának bevonására is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak, ezután a jegybank féléves felkészülési időt biztosít a készpénzellátás szereplőinek, így a bankjegyelfogadó és feldolgozó automaták üzemeltetőinek az új bankjegyek kezelésére.

A készpénzforgalomban 2018. március 1-jétől fizethet a lakosság a megújított 1000 forintossal. A jelenlegi ezreseket 2018. október 31-ig lehet használni a vásárlások során, november 1-jétől már csak a megújított ezres bankjegyekkel lehet majd fizetni. A régi ezreseket a hitelintézetek és a posta még három évig, a jegybank pedig húsz évig díjmentesen váltja át az új 1000 forintosokra.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el.

 

Forrás: mti, hirado.hu

GazdaságMagyar Nemzeti Bank2017bankjegybankjegycsere-programúj ezres