2024.03.29, Péntek

A foglalkoztatás elősegítéséről is döntött a megyei közgyűlés

2016.02.13. 12:15

Hirdetés

Elfogadta költségvetését a megyei közgyűlés az idei év első ülésén, amelyen döntöttek arról is, hogy a megye pályázatot nyújt be foglalkoztatást elősegítő paktumok létrehozására. 

Az idén 261 millió forint biztosítja a megyei önkormányzat közgyűlésének és hivatalának működését. Az uniós pályázatokkal összefüggő feladatokból adódóan az elfogadott kereten felül további forrásokkal is számolhat a megye. A közgyűlés a költségvetésen kívül a megyei önkormányzat közbeszerzési szabályzatát és 2016. évi közbeszerzési tervét is elfogadta.

Az ülés témája volt a területi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata, melyből kiderült, hogy a megye továbbra is biztosítja a megyei német és cigány önkormányzatok működéséhez szükséges irodahelyiségeket.

A testület jóváhagyta az önkormányzat által alapított Tolnáért Nonprofit Kft-vel kötött szerződést, amelyben szerepelnek a társaság számára meghatározott feladatok. Ennek megfelelően a cég a megyében található ipari parkokkal, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal együttműködve uniós projektekkel összefüggő munkát végez a jövőben.

Döntés született arról is, hogy a megyei önkormányzat pályázatot nyújt be megyei szintű foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési megállapodások (paktumok) létrehozására. Célja, hogy forrásokat szerezzen különböző képzési és foglalkoztatási programok megvalósításához. A pályázat során a megye Szekszárd városával és az érintett szakmai szervekkel is együttműködik.

Fadd a megyét is megkereste várossá nyilvánításának kezdeményezése kapcsán, annak ellenére, hogy az előírások nem tartalmazzák kötelező elemként a megyei önkormányzat támogatását. A település kérését az ülésen tárgyalták meg és úgy határoztak: a térségben élő közösségek jogos szándéka, hogy a falvak – ahol élnek, és ahol a jövőjüket tervezik – tovább gyarapodjanak, és ebben a felsőbb szintű szervek ne gátként, hanem segítő partnerként jelenjenek meg.

A közgyűlés döntött továbbá arról is, hogy Fejér megyével együttműködve a „Dél-Mezőföld Program” keretében segíti a Sió-projekt megvalósítását.

A képviselők megszavazták azt az előterjesztést is, amely a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány kérelme alapján 100 ezer forint támogatást javasol a XXVI. Bátaszéki Matematikaverseny megrendezésére.

Az utóbbi napokban a Tolna megyei TOP pályázatok kapcsán a sajtóban is számos téves információ vetődött fel, amelyekre az ülésen az önkormányzat területfejlesztésért felelős vezetője, Naszvadi Balázs szakmai válaszokat adott. Fehérvári Tamás szerint a megye valamennyi település jövője érdekében végzi fejlesztései feladatait.

forrás: kadarka.net

Galéria

Aktuálisköltségvetésmegyei közgyűlés