2024.03.29, Péntek

A CSOK-kal kapcsolatban a Kormányhivatalba is menni kell

2016.03.01. 11:33

Hirdetés

2016. február 10-én jelentek meg a családok otthonteremtési kedvezményével (CSOK) kapcsolatos új jogszabályok. Aki CSOK-ot szeretne kapni, nem csak a hitelintézeténél kell kérelmet benyújtani, a kormányhivatalnál is intézkedni kell. Leírjuk, miben.

Az otthonteremtési program keretén belül új lakás/családi ház vásárlására, építésére, vagy használt lakás/családi ház vásárlására vagy bővítésre igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás, melynek összege a már meglévő, illetve a vállalt gyermekek számától függ.
A CSOK iránti kérelmet – a Magyar Államkincstárral szerződést kötő – hitelintézethez (kereskedelmi bankok, jelzáloghitel intézetek, takarékszövetkezetek) lehet benyújtani, valamint az igénylés feltételeiről is ezen intézmények adnak felvilágosítást.A megelőlegezett támogatás igénybevételéhez szükséges igazolást, azaz, hogy az igénylők még nem rendelkeznek ilyen támogatással, a Megyei Kormányhivatalok  Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályai adják ki. 

Amennyiben a kérelem a hitelintézet által elutasításra kerül, az igénylők – az  írásbeli elutasítás kézhezvételétől számított 15 napon belül – panasszal élhetnek a kormányhivatalnál, és kérhetik a támogatási feltételeknek való megfelelés megállapítását.
A támogatás igénybevételével egyidejűleg a hitelintézet a támogatott ingatlanra 10 évig terjedő jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztet be a Magyar Állam javára. Ezen időszak alatt amennyiben a támogatottak további jogokat szeretnének az ingatlanra jegyeztetni (pl. hitelfelvétel), vagy az ingatlan eladásra kerül, a szükséges engedélyek megadása iránt szintén a kormányhivatalhoz kell fordulniuk.

Forrás: Tolna Megyei Kormányhivatal

Galéria

AktuáliskormányhivatalügyintézésCSOKkérelem