2024.10.12, Szombat

Az első napon kikiáltott minden földterület elkelt Nógrádban

2015.11.18. 10:16

Az első földárverési napot tartotta meg november 17-én a Nógrád Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Két árverésen összesen 28 fölterületet kínáltak megvásárlásra, valamennyi gazdára is lelt – tudtuk meg dr. Szabó Sándor kormánymegbízottól.

 

A Földet a Gazdáknak! Program első Nógrád megyei árverési napján 28 földterületet kínáltak eladásra, amelyek összesen 850 hektár tesznek ki.

Az első napi földterületek kikiáltása ára 592 millió forint volt, az árveréseken végül 662 millió forintért keltek el a földek, ez 112 %-os bevételt jelent. A legnagyobb árkülönbség egy pusztaberki földterületnél alakult ki, ahol a nyertes licitáló a 22 millió forintos kikiáltás után 42 milliós ajánlattal nyert – mondta el dr. Szabó Sándor.

A kormánymegbízottól megtudtuk: a nap során a legmagasabb ár 76 millió forint volt, itt a licit 65 millióról indult, míg a legalacsonyabb kikiáltási ár 750 ezer forintos volt, ez ugyanennyiért is kelt el, mivel mindössze egy árverező licitált.

A földárverések december 15-ig folynak Nógrád megyében, az érdeklődők az nfa.hu és az nmkh.hu oldalon tájékozódhatnak a megvásárolható földterületekről, illetve érdemes felkeresni az NFA Nógrád Megyei Kirendeltségét Salgótarjánban, a Múzeum tér 1. V. emeletén.

www.nmkh.hu

fotó: www.mti.hu

 

Galéria