8,5 milliárd forintból építenek és korszerűsítenek nővérszállókat országszerte, összesen négy új és tizenkét meglévő épületben.
Az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) valósulnak meg 2020-ig.
Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán új nővérszálló épül, további 12 helyszínen pedig a meglévőket újítják fel és bővítik. A projekt tervszerűen az alábbi intézményeket érinti:
A négy új nővérszálló építésével 368 új férőhelyet hoznak létre az országban, a felújítások során pedig további 1209 férőhelyet korszerűsítenek. A beruházással 1600 szakdolgozó lakhatását tudják biztosítani.
Gondos Miklós, a beruházó Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta: olyan körülményeket szeretnének teremteni a szakdolgozóknak, hogy azok ne külföldön vállaljanak munkát.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.