Megalakulása húszéves jubileumát ünnepelte szombaton este a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban a Seven Club Singers énekegyüttes.
Elsöprő sikert aratott a közel kétórás koncert, amelyet ezúttal is a csoport vezetője: Hortobágyi János állított össze és adott elő az örökifjú amatőr énekesekkel, vagyis Ferencz Zsolttal, Illés Lászlóval, Ménesi Gergellyel, Szabó Tiborral, Énekes Bélával és Nász Valentinnal.
A nem szokványos, meglepetésekkel fűszerezett, remek hangulatú esttel és az azt követő megvendégelésen mondtak köszönetet az együttes tagjai a szponzoroknak, a lelkes közönségnek és mindazoknak, akik az elmúlt két évtizedben segítették őket. Úgy fogalmaztak, a legnagyobb köszönet és az elismerés azonban valamennyiük családját illeti, akikben mindvégig támogató társra leltek, ez elengedhetetlen volt a működéshez, a sikerek eléréséhez.
A város vezetése nevében dr. Égi Csaba alpolgármester köszöntötte a jubiláló csoportot, további jó erőt, egészséget és sok sikert kívánva nekik.





A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.