2024.10.12, Szombat

Dombóvárra ért a vagonkiállítás

dombovar.hu

2016.11.16. 14:58

A holokausztot bemutató tárlat 2007 márciusa óta járja Magyarország településeit, amely eddig 89 helyszínre jutott el és több, mint 147 ezren látták már. Az Izraeli Hét keretében Dombóvárra érkezett az a vándorkiállítás, amely egyszerre megemlékezik a múltról, képet ad a jelennel kapcsolatban és a jövő számára is útmutatást nyújt a nemzedékeknek.

Célja, hogy azok, akik megtekintik, hiteles képet kapjanak arról, mi történt a holokauszt alatt. S mindemellett megismerjék azon tényeket, amik a szörnyűségekhez vezettek. 

 

Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete a tárlat megnyitóján elmondta, nagyon fontos megemlékezni a zsidó történelemről Dombóváron és környékén, hiszen meg kell tanulnunk a leckét. Ez pedig nem más, mint hogy Isten egyformának teremtett mindenkit, amibe beletartozik a családunk és azok is, akik különböznek tőlünk. Ennek a kiállításnak a célja nem a politikáról, hanem rólunk, emberekről szól - emelte ki.

 

A megnyitón köszöntőt mondott Szabó Loránd polgármester is, aki a környék iskoláinak pedagógusait arra kérte, hogy egy történelem óra keretében hozzák el diákjaikat a kiállításra. 

AktuálisvándorkiállításholokausztDombóvárvagonkiállítás