2021.02.12
Nemsokára zárul a középiskolai jelentkezési határidő, így a nyolcadikos diákoknak és családjaiknak fontos döntést kell meghozniuk a következő napokban – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a kormány célja, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez pedig egyértelműen jó választás lehet a megújult szakképzés. A gazdaság-újraindítási akcióterv 172 milliárd forinttal támogatja a rendszer egyetemi továbbtanulást megkönnyítő tartalom- és eszközfejlesztését.
2021.02.10
Fucsovics Márton egy háromszoros Grand Slam-győztest ejtett ki, méghozzá olyan drámai csatában, amire sokáig emlékezni fognak.
2021.02.09
Az ózongenerátorok kapcsán egyre több helyen és szélesebb körben informálódhatunk, főleg a koronavírus megjelenése óta.
2021.02.05
A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe.
2021.02.03
Ágazati alapvizsgát követően választhatnak szakmát a fiatalok.
2021.02.01
A forint bevezetésének évfordulója alkalmából különleges érméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank.
2021.01.28
A koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát március 1-jéig meghosszabbítják.
2021.01.26
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat hétfő délután a felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint több mint hatezer jelentkezőből 5231-en jutottak be egyetemre, főiskolára vagy felsőoktatási szakképzésre.
2021.01.21
Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg.
2021.01.19
A tavalyi év végén született kormányhatározatban foglaltak szerint 2022-től egyetlen bérlet- vagy jegytípussal utazhat mindenki az államilag finanszírozott közösségi közlekedési eszközökön.
2021.01.14
Sajnos beigazolódott az, amitől a legtöbb kutató tartott: a koronavírus járvány második hulláma soha nem látott méreteket öltött, és újra otthonaikba zárta az embereket.
2021.01.07
Jelenleg hat nyelvből - angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol - szerezhető online általános nyelvvizsga-bizonyítvány.
2021.01.05
A családokat és a vállalkozásokat is védi a 2020 márciusában bevezetett intézkedés.
2021.01.02
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat jövőre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) veszi át. A változás a gépjármű-üzembentartókat (tulajdonosokat) nem érinti, plusz teendőjük nem lesz. Az első részletet március 15-e helyett elég április 15-éig befizetni.
2020.12.30
Megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni német-amerikai vakcina második, 70 ezer oltóanyagot tartalmazó szállítmánya szerdán kora reggel - hangzott el az m1 aktuális csatorna helyszíni tudósításában a Liszt Ferenc repülőtérről.
2021.02.11
A kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
2021.02.09
A tapasztalatok szerint a családok elsősorban belső munkálatokat végeznek otthonaikban, például bútorokat építenek be.
2021.02.08
A kölcsönt a folyósítás után 3 évig nem kell törleszteni, a programra 100 milliárdos keret áll rendelkezésre.
2021.02.04
Aki valamilyen akut betegség miatt most kimarad az oltásból, azonnal megkapja a vakcinát, amint azt az állapota megengedi.
2021.02.02
Február 2-án ünnepeljük a Vizes Élőhelyek Világnapját: 50 évvel ezelőtt éppen ezen a napon írták alá az iráni Ramsar városában a vizes élőhelyek védelméről szóló nemzetközi egyezményt.
2021.01.29
Idén júliustól bővülnek a fogyasztóvédelmi hatóság jogosítványai, és a vásárlók biztonsága érdekében akár a veszélyes árucikket forgalmazó honlap blokkolását is elrendelhetik majd.
2021.01.27
A februártól életbe lépő csaknem 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedést követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem.
2021.01.22
A Himnusz születésének évfordulójáról országszerte és a határokon túl is megemlékeznek.
2021.01.20
Az ITM által készülő tervezet szerint a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet.
2021.01.18
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 496 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt hétvégén - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón hétfőn.
2021.01.08
Eddig 80 ezer embernek elegendő vakcina érkezett az országba, ami kevés, ezért is döntött az operatív törzs a fennálló korlátozások hosszabbításáról.
2021.01.06
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta szerdán az Európai Unióban az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus elleni oltóanyagát.
2021.01.04
A gyógyszerészeti engedélyek megszerzését követően rövidesen megkezdődhet a lakosság tömeges oltása.
2020.12.31
Az uniós szabályozáshoz való alkalmazkodás miatt a fizetési folyamat lassulhat és körülményesebbé válhat.
2020.12.28
Hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg, az állam összesen 82 milliárd forintot biztosít a projektekre – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).