2024.03.28, Csütörtök

Újraindulhat az úszóélet Tolnán

2016.05.30. 11:46

Többször felröppent már a hír Tolnán, hogy a településnek új uszodája lesz. A hír ezúttal igaznak bizonyult, olyannyira, hogy múlt héten már az alapkövét is lerakták.

Hirdetés

Többször felröppent már a hír Tolnán, hogy a településnek új uszodája lesz. A hír ezúttal igaznak bizonyult, olyannyira, hogy múlt héten már az alapkövét is lerakták. A létesítmény jövő februárra készülhet el, a tavasz folyamán pedig várhatóan birtokba vehetik az úszni vágyók.

Tolnán a múlt század első felében igen aktív és eredményes úszóélet folyt, remek úszókkal, vízilabdásokkal, hatalmas szurkolótáborral. Az akkori uszoda gerendákra és tutajokra épült, a holtág vizében. 1955-ben konkrét tervek készültek egy fedett létesítmény építésére, ám anyagi okokból ebből nem lett semmi. A holtági uszoda 1958-ban bezárt, a Holt-Duna rossz vízminősége miatt.

Az azóta eltelt időben többször is felröppentek hírek egy esetleges uszodaépítésről, kevés realitással. 2014-ben, a kormány Nemzeti köznevelési infrastruktúra fejlesztési programja meghirdetése után viszont kézzelfogható közelségbe került a tolnai uszoda. A helyi képviselő-testület véleménye is az volt, hogy a lehetőséget meg kell ragadni, még ha sokba kerül is. Időközben kiderült, hogy az eredetinél kedvezőbbek a feltételek a város számára: bár az önkormányzatnak így is több tízmillió forintot kell költenie a beruházásra, a költség zömét az állam állja, ahogy a majdani üzemeltetést is.

- Egy olyan, a Dunához ezer szállal kötődő településen, mint Tolna, sokkal többet jelent a víz, az ahhoz kapcsolódó tevékenységek, mint az ország más tájain. Nem csoda, hogy a tolnai tanuszoda építésének első hírére, 2014 tavaszán csillapíthatatlan „uszodaláz" tört ki a városban, és az építkezés megkezdését türelmetlen izgatottsággal várták a helyiek - mondta el Appelshoffer Ágnes polgármester az alapkőletételen.

Az alapkő-letételi ünnepségen Horváth István, Appelshoffer Ágnes (középen) és dr. Boros Anita helyezte el az időkapszulát. Fotó: teol.hu, Mártonfai Dénes

Az ünnepségen dr. Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár méltatta a kormány nagyszabású sportingatlan fejlesztési programját, amilyenre az elmúlt száz évben nem volt példa. Mint mondta, a sportolási lehetőségeket helyben, vidéken is biztosító új uszodák, sportcsarnokok az esélyegyenlőség jegyében, az egészséges életmódhoz való hozzájárulás érdekében épülnek.

Tolna megyében még Bogyiszlón épül majd tornaterem a program keretében, melynek alapkövét szintén lerakták már.

Az építkezés helyszíne korábban huszárlaktanya volt, tiszti- és legénységi kaszárnyaépületekkel, istállókkal. Az épületeket a város az elmúlt évtizedekben felújította és új funkciókkal látta el. A korábbi tiszti szállás így már a városi gimnáziumnak ad helyet, a patinás volt istállóépületek egyéb közösségi funkciókkal gazdagodva egy kulturális negyed kialakulását célozzák. A lovarda helyén ma a kor igényeinek mindenben megfelelő sportcsarnok áll. Ebbe a méltó környezetbe kerül a Sztárai gimnázium mögötti területre a tanuszoda. 

A Makovecz-stílusban megálmodott tanuszodában lesz egy 25x15 méteres, 1,9 méter mély, 6 pályás, feszített víztükrű nagymedence, és egy 10x6 méteres, 0,8 méter mélységű tanmedence, ami óvodai úszásoktatásra is alkalmas lesz. A medencetér oldalfalai levehetőek, így a tanuszoda nyáron strandként is működhet.

A létesítményt a tervek szerint munkaidőben a Tolnai járás településeinek - Tolna, Fadd, Bogyiszló, Fácánkert - oktatási intézményei használhatják. Az ezen kívül eső időben pedig sportegyesületek, magánszemélyek vehetik igénybe. Kihasználtságával vélhetően nem lesz probléma.
A beruházás közel 340 millió forintba kerül. A kivitelező a budapesti Vitrivius Építő Kft. A kivitelezés befejezési határideje 2017. február 20.

forrás: tolna.hu, teol.hu, magyarepitok.hu

Galéria

Helyi hírekTolnatanuszodaboros anitaalapkő letételsportingatlan fejlesztés