2024.04.19, Péntek

Székely közösségi házat avattak Szekszárdon

2016.06.20. 11:59

Bukovinai székely közösségi házat avattak szombaton Szekszárdon, a székelyek Bácskába érkezésének 75. évfordulóján.

Hirdetés

 

A madéfalvi veszedelem után Csíkből elmenekült székelyek Bukovinában telepedtek le, és másfél évszázadon át éltek a soknemzetiségű régióban. Egy részüket a 19. század végén az Al-Dunához telepítették át, majd 1941-ben mintegy 4500 székelyt a Bácskába. Utóbbiak végül Magyarországon, többek között völgységi településeken, később a tolnai megyeszékhelyen találtak új otthonra.

- Nincs a magyarságnak még egy olyan csoportja, amelynek annyiszor kellett megtapasztalnia az állandó üldöztetést, mint a bukovinai székelység - hangsúlyozta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a közösségi ház átadásán mondott köszöntőjében.
Emlékeztetett: az 1764-es madéfalvi veszedelem után először Moldvába, majd Bukovinába kerültek, ott érte őket Magyarország haza hívó szava. Az utolsó vasúti szerelvény, amely a Bácskába szállította őket, 1941 június közepén érkezett meg. Nem sejtették, hogy néhány éven belül azt az otthonukat is el kell hagyniuk - jegyezte meg.

 

- A székelyek magukban hozták Bukovinából azt a lelki örökséget, amit a székelységükhöz, magyarságukhoz való szüntelen ragaszkodásuk jelent - mondta. Úgy fogalmazott: ez a kultúra kovásszá vált mindenhol, ahová megérkeztek. A székelyek iskolát alapítottak, templomot emeltek, közösségük alapjául az összetartozást tették.


A most elkészült közösségi ház segíti a szekszárdi székelyeket a gyarapodásban, és lehetőséget ad arra is, hogy székely testvéreikkel tartsák a kapcsolatot, együtt ápolják a magyarságon belüli egyedi kultúrájukat. A közel száz négyzetméteres közösségi házban kialakítottak egy székely tájszobát is, ahol a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete tagjainak gyűjtéséből származó bukovinai bútorok, viseletek, szőttesek láthatók.

A Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete 2010-ben alakult, jelenleg 110 tagja van. 2013-ban az újvárosi katolikus templom közelében székely emlékparkot hoztak létre, itt hat kopjafa áll az öt bukovinai falu - Andrásfalva, Hadikfalva,  Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva - és a hazatérés emlékére.

mti
    

Galéria

Helyi hírekSzekszárdbukovina