2024.03.28, Csütörtök

2017. február 24-én a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központban három fiatal Szabó Dezső-ösztöndíjas művész kiállításának bemutatására kerül sor, ahol immár hatodik alkalommal adják át a Tolna megyei vagy a megyéhez kötődő fiatal alkotóknak szánt ösztöndíjakat.

Hirdetés

Az intézmény Bakta Galériájában február 24-én nyíló kiállításon a támogatást 2016-ban elnyert Szabó Ottó paksi szobrászművész, a 2015-ben díjazott Lengl Orsolya szekszárdi festőművész és Máté Tamás építőművész, 2014-es különdíjas mutatkozik be.

A 27 éves Szabó Ottó egy meglévő munkáiból újragondolt installációt állít ki. A 2012-ben Kogart-díjjal is elismert szobrász robotfigurákat, köztük kinetikus szobrokat készít; ezúttal egy működő robot lesz látható tőle három nagyméretű figura társaságában, amelyek a sci-fit idézően megnyúlt, mégis emberszerű alakok. A Telepes című figura, amely egy lámpafejű szántó-vető gépember - méltatójának, Falvai Mátyás írónak a szavai szerint - az emberek utáni világot reprezentálja. 

Lengl Orsolyának, aki a tükrökön visszaverődő térrel kísérletezett ösztöndíjának ideje alatt, egy 16 darabos tájképsorozatából négy, akrillal készült, festékfoltokból felépülő kompozíciót láthat a közönség; a sorozat több darabját a budapesti CArtC galériában már bemutatta. 

A saját szavai szerint az építészet határait kereső Máté Tamás legfrissebb látványterveiből válogat az április 4-ig látható tárlatra, egy evezős versenyek céltornyához készült látványtervét nagy méretben, habkartonra kasírozva mutatja be.

A szekszárdi Víz'P'Art Alapítvány 2012-től adja át 35 évesnél fiatalabb művészeknek a 200 ezer forintos ösztöndíjat; ezúttal 150 ezer forint értékű festék és vászon formájában támogatja a nyertest - mondta Rühl Gizella, az alapítvány alelnöke. Eddig kilencen kapták meg az ösztöndíjat, volt köztük ékszerkészítő, textiltervező, festő-, szobrászművész és építőművész.

KultúrakiállításösztöndíjSzekszárdBabits Mihály Kulturális KözpontSzabó Dezső-ösztöndíjas művész