2024.03.29, Péntek

Pályafutása első nemzetközi futamgyőzelmét aratta a paksi motoros

mti

2017.08.28. 11:17

Bajnoki futamot nyert vasárnap a motoros Gyutai Adrián, aki az osztrák nyílt nemzetközi bajnokság Pannóniaringen rendezett hétvégéjén az első rajtkockából indulva nyert a 27 fős mezőnyben.

Hirdetés

A H-Moto Team 26 éves paksi versenyzője néhány hete kezdte meg a közös munkát a brit Superbike-bajnokságban érdekelt MAR Kawasaki csapatával, s számos teszt után most először teljesített egy egész hétvégét a Kawasaki ZX10R nyergében.

Malcolm Ashley, a MAR Kawasaki csapatfőnöke azt mondta az MTI-nek, hogy Gyutai minden olyan alkatrészt megkapott a hétvégére, amellyel a brit bajnokságban is fel vannak szerelve a versenygépek.

"Adrián eddig nem okozott csalódást, személyében egy igazi profi pilótát ismertünk meg. Ha két hét múlva, az Alpok-Adria Bajnokság rijekai versenyén is képes hasonló mértékben fejlődni, mint tette ezt az elmúlt hetekben, akkor még az idén debütálhat a brit bajnokságban" - jelentette ki a csapatvezető.

Gyutai szerint még mindig sokat kell tanulnia a legmagasabb kategóriában, és bár most sokat motorozhatott, úgy érzi, maradt a köridőkben 2-3 másodperc.

"Nagyon örülök a futamgyőzelemnek, mert számomra ez az első ebben a kategóriában, de ennek csak akkor lesz igazi értéke, ha a csapat a rijekai versenyt követően alkalmasnak talál a brit bajnokságban való bemutatkozáshoz. A teljes felkészülésemet átalakítottam, hogy erőnléti szempontból alkalmas legyek a Superbike-ban magas szinten versenyezni" - nyilatkozta az MTI-nek Gyutai.

A Pannóniaringen rendezett hétvége egy másik magyar sikert is hozott, a Supersport kategóriában ugyanis Laczkó Máté győzött a 24 versenyzőt felvonultató, szintén nemzetközi mezőnyben.

 

Forrás: mti

Kitekintőausztriapaksi motorosGyutai Adrián2017motorsportnemzetközi bajnokságfutamgyőzelem

Ajánljuk még