2024.04.16, Kedd

Felszentelték Bonyhád testvértelepülésének új templomát

Miniszterelnökség, bonyhad.hu

2017.07.25. 14:23

Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere is részt vett az ünnepségen, sőt, ajándékot is vitt Bonyhád székelyföldi testvértelepülésére.

Hirdetés

A Szent Anna tiszteletére épült Siculicidium templomnak figyelmeztetnie kell arra, hogy ne csak a madéfalvi veszedelem napjainak sötét emlékét őrizzük, hanem az ártatlan áldozatok ránk hagyott üzenetét is – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Madéfalván, a Siculicidium templom szentelési ünnepségén, amelynek építését Magyarország Kormánya 182 millió forinttal támogatta.

A Tamás József katolikus segédpüspök által celebrált szentmisét követően mondott ünnepi beszédében a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Madéfalva díszpolgára úgy fogalmazott: 1764 nemcsak egy történelmi dátum, hanem a bukovinai székelység kálváriájának kezdete, Siculicidium nemcsak egy szó, hanem egyben kifejeződése mindannak, amin együtt keresztülmentünk. Hangsúlyozta: bárhová sodort bennünket a sors, legnagyobb történelmi tragédiánk története évszázadokon keresztül összekapcsolt minket.

Potápi Árpád János kiemelte: a székelyek több mint 250 évvel ezelőtt ősi szabadságjogaik mellett kiállva néztek szembe a kor egyik legerősebb katonai erejével. Tartozunk nekik azzal, hogy a székelyek önrendelkezéshez, autonómiához való joga mellett ma se féljünk szót emelni, hogy bátran szembeszálljunk azokkal a támadásokkal, amelyek a közösség jelképeit, intézményeit és vezetőit érik.

Köszöntője zárásaként Potápi Árpád János kiemelte: bízik abban, hogy a Szent Anna tiszteletére emelt madéfalvi templom a település és egyben a térség növekedésének alapja és szemtanúja lesz és a szétszakítottság mementójából a minden ellenkező erő dacára mégis összetartó székely közösség szimbólumává válik majd.

Filóné Ferencz Ibolya is részt vett az ünnepségen, sőt, ajándékot vitt Bonyhád székelyföldi testvértelepülésére. A völgységi város polgármesterének felkérésére Stekly Zsuzsa zománcműves egy gyönyörű feszületet készített, ami az újonnan felszentelt templomba került.

 

Forrás: Miniszterelnökség, bonyhad.hu

KitekintőBonyhádSzékelyföldPotápi Árpád Jánostemplomtestvértelepülés