2024.04.20, Szombat

Új koreográfiákat láthattunk a Szekszárdi Néptáncfesztiválon

mti

2016.11.14. 08:49

Új koreográfiákat, eddig kevésbé ismert tájegységek táncait is bemutatták a szombaton rendezendő Szekszárdi Néptáncfesztiválon fellépő együttesek.

Hirdetés

A fesztiválon, amelynek a Babits Mihály Kulturális Központ adott otthont, ezúttal nyolc táncegyüttes lépett fel két-két produkcióval, amelyek egyike a dunántúli táncdialektushoz tartozó vagy nemzetiségi táncnak kellett lennie, és új koreográfiát is elő kellett adniuk. A 700 ezer forintos összdíjazású megmérettetésen a zsűri elismerte a legjobb koreográfiát, zenét, táncos és együttes teljesítményt.

 

A kulturális központ 1968 óta rendezi meg a találkozót azzal a céllal, hogy felpezsdítse a sokáig háttérbe szorult dunántúli táncanyag feldolgozását és megjelenését a fesztiválokon.

 

Az idei fesztiválon az együttesek Székesfehérvárról, Kecskemétről, Pécsről és a fővárosból érkeztek, a repertoárban többek közt zalai, mezőföldi, dél-alföldi, felvidéki táncok, és egy erdélyi, illetve egy nemzetiségi koreográfiák szerepeltek.
A szekszárdi Bartina Táncegyüttes zalai, a pécsi Mecsek Táncegyüttes hosszúhetényi táncokat adtak elő, a rákospalotai Szilas Táncegyüttes eddig kevésbé ismert kárpátaljai tánckoreográfiával érkezett, a kecskeméti Kunság Táncegyüttes madocsai táncokat mutatott be.


A műsoron többnyire páros táncok szerepeltek, de a százhalombattai Forrás Táncegyüttes például mezőföldi leánytáncot, a székesfehérvári Alba Regia pedig felvidéki férfitáncot adott elő.

 

KitekintőnéptáncBartina TáncegyüttesBabits Mihály Kulturális KözpontSzekszárdi Néptáncfesztivál