2024.04.19, Péntek

Készül az idei Bukovinai Találkozások programja

2016.02.05. 11:57

Hirdetés

Megkezdődtek az előkészületek az idei, XXVII. Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválra, amelynek magyarországi programjait augusztus 5. és 7. között rendezik Bonyhádon.

A fesztiválszerződést szombaton írják alá ünnepélyesen a részt vevő öt ország helyszíneinek képviselői a völgységi városban - mondta Asztalos Zoltán, a magyar szervező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke. Az eseményre Bonyhádra érkezik mások mellett Piotr Glowski, a lengyel Pila város elnöke, Piotr Wojtiuk, Jastrowie polgármestere, Kisinyov, Csernovic, a romániai Suceava megye vezetői, és itt lesz a fesztivált útjára indító lengyel szervező, Zbiegnew Kowalski is.
A Bukovinából elszármazott népcsoportok hagyományőrzői 1990 óta találkoznak a fesztivál keretében, amelyet Magyarország mellett Romániában, Ukrajnában, Moldovában és Lengyelországban rendeznek meg.  A tavalyi találkozó bonyhádi részében több mint 30 csoport 300 határon túli székely és más nemzetiségű, illetve 300 hazai tagja vett részt; érkeztek hagyományőrző együttesek az Al-Duna melletti Hertelendyfalváról, Székelykevéről, Pancsováról, az erdélyi Csernakeresztúrról, Déváról és Madéfalváról.
Idén júniusban a lengyelországi Jastrowie és Dzierzoniów, júliusban Kisinyov, Csernovic és a romániai Hosszúmező (Campulung Moldovenesc) ad otthont a sorozatnak, amelyet augusztusban a háromnapos bonyhádifesztivál zár majd. A külföldi helyszíneken ezúttal is fellépnek hazai bukovinai székely együttesek, amelyeknek programja még egyeztetésre vár - mondta a szövetség elnöke.
A szerződés aláírása előtt a bonyhádi városházán bukovinai székely hagyományőrzők - Sebestyén István mesemondó, Illés Tibor és Illés Tiborné Fülöp Ferenc-díjas néptáncosok, valamint Szemző Angéla és zenekara - adnak műsort, amelyet a szövetség 2016-ra meghirdetet Németh Kálmán emlékévéhez kapcsolódva állítottak össze.
Németh Kálmán (1897-1966), a bukovinai Józseffalva plébánosaként tevékeny szerepet játszott a székelyek 1941-es Bácskába telepítésében, majd később Magyarországon is segítette a székely közösségeket. Amerikából hazahozott hamvait egykori szolgálata színhelyén, Bátaszéken 2005-ben helyezték el. Asztalos Zoltán elmondta, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a szövetség a tervek szerint konferenciát rendez emlékére.

mti

Galéria

Helyi hírekBonyhádbukovinaszékelyfolklórfesztivál