2024.04.20, Szombat

Újabb TOP-os pályázatot nyert Tamási

infotamasi.hu

2017.05.09. 09:24

A Települési Operatív Program újabb projektje nyert támogatást Tamásiban. Ezáltal közel 380 millió forintból kerékpárutak, gyalogutak, és járdák épülnek majd Tamási-szerte.

Hirdetés

A fenntartható települési közlekedésfejlesztésre még tavaly nyújtott be pályázatot a város önkormányzata, pénteken érkezett a hír, hogy a projekt megvalósítására – mely 100%-os intenzitású - összesen 379.197.248 forintnyi támogatást ítéltek meg Tamásiak.

- Kerékpárutak, gyalogutak, járdák épülnek meg belőle, illetve kerülnek felújításra – ismertette a város polgármestere, Porga Ferenc. - A legfontosabb szakasz a vasútállomás és a Philips között húzódó járdák felújítása lesz, emellett a Dózsa György út végén hiányzó járdaszakaszt is szeretnénk pótolni, ami a Húsüzem és az északi iparterület megközelítését segíti majd. Befejezzük a laktanya felől érkező kerékpárutat, és behozzuk azt egészen a Lidl parkolóig, valamint a Belátó utcában, a 61-es főút melletti útszakasz is kap egy kerékpárutat, ami járdaként is használható majd. Ezek a pályázat legfontosabb elemei, hamarosan elindul a közbeszerzési eljárás, bízunk benne, hogy nyár végén, ősz elején elindulhat a kivitelezés.

 

Forrás: infotamasi.hu

Helyi hírekpályázattámogatásTOPTamásikerékpárút-építés