2024.04.17, Szerda

Európai színvonalú vállalkozássá vált a Knipl

bonyhad.hu

2017.03.24. 14:38

2017. március 23-án Knipl János bonyhádi vállalkozó egy fórum keretében mutatta be kollégáival a több mint három évtizede működő családi vállalkozását.

Hirdetés

„Ahhoz, hogy egy vállalkozás jól működjön – a kiváló szakmai háttér mellett – szükség van a Kormány, a város, a helyi közösség és a banki szektor segítségére, támogatására. És persze arra, hogy lépést tartson a piaci igényekkel, vagyis folyamatosan fejlesszen” – vélekedett tapasztalatait alapul véve Knipl János csütörtökön azon a fórumon, amelyen a meghívott vendégek számára mutatta be kollégáival a több mint három évtizede működő családi vállalkozását.

A főleg festéstechnológiai berendezések gyártásával, forgalmazásával és bérfestéssel foglalkozó cég vezetője hozzátette, a kézzel mozgatott rendszertől ma már eljutottak a robottechnológiáig, ami jól szemlélteti a Knipl Kft. fejlődési pályáját. A gyárlátogatással egybekötött, jó hangulatú programon köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a cég eddigi sikereihez, majd megosztotta a vendégekkel további elképzeléseiket, fejlesztési terveiket.

A város nevében Filóné Ferencz Ibolya gratulált Knipl Jánosnak, családjának, és a cég valamennyi dolgozójának. Bonyhád polgármestere azt mondta: öröm számára, hogy itt, helyben is működik olyan cég, amely a legfejlettebb, európai színvonalú technológiát alkalmazza a mindennapi munka során. Arról biztosította a Knipl János vezette céget, ahogy akárcsak az eddigiekben, úgy a jövőben is számíthatnak az önkormányzat segítségére. – Mindannyiunk számára fontos, hogy jól működő vállalkozások erősítsék Bonyhád gazdaságát, akikkel közösen új munkahelyeket teremthetünk és életképes fejlesztéseket valósíthatunk meg. A Knipl Kft. élen jár mindebben – fűzte hozzá a polgármester.

Helyi hírekBonyhádKniplvállalkozás