2024.03.29, Péntek

Gazdaság

MÁV: idén hatszázmilliót spóroltak az utasok az elektronikus jegyvásárlással

2018.09.12

Egyre népszerűbb az elektronikus vonatjegyvásárlás, idén eddig már csaknem 600 millió forintot spóroltak így az utasok - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.

2020 után is marad a szarvasmarha-ágazat támogatása

2018.08.13

Előtérbe fog kerülni a technológiai és a tudásra alapozott fejlesztés, illetve az állategészségügyi feladatok.

Ezen a 24 szakaszon indul útfejlesztés a Dél-Dunántúlon

2018.08.08

Az összesen ötmilliárdos beruházásban Baranya, Tolna és Somogy útjait újítja meg a Strabag, a Soltút és az EuroAszfalt.

Korábban kezdődött a szüret a szekszárdi borvidéken is

2018.08.07

A megszokottnál másfél-két héttel korábban kezdődött a szüret a szekszárdi borvidéken is, ahol mennyiségben és minőségben az átlagosnál jobb évjáratra és magasabb felvásárlási árakra számítanak a termelők - mondta a Szekszárdi Borvidéki Tanács elnöke kedden az MTI-nek.

Egyszerűbben kérhető részletfizetés az adóhatóságtól

2018.08.03

Januártól már ötszázezer forint adótartozásig kérhető egyszerűbben a részletfizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amihez egy kérelmet kell benyújtani - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.

Erre jó a sok eső: kizöldült a fél ország

2018.07.27

Az elmúlt csapadékos időszaknak köszönhetően a növényi zöld tömeg mennyisége jóval az átlagos érték fölött alakul.

Bővíti betongyártó kapacitását a szekszárdi V & Periko Kft.

2018.07.21

A betongyártással foglalkozó szekszárdi V & Periko Kft. 460 millió forintos beruházással bővíti kapacitását, a fejlesztésnek köszönhetően 10-15 százalékkal nőhet a cég árbevétele - közölte Vass Péter ügyvezető igazgató az MTI-vel.

Az országos átlagnál jobb a búzatermés Tolnában

2018.07.10

Az országos átlagot meghaladó termést takarítottak be eddig Tolna megyében őszi árpából, őszi búzából és repcéből, a búza minősége azonban elmarad a várttól - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei igazgatója kedden az MTI-nek.

Az Aldi 13 féle fagyasztott zöldséget vont ki üzleteiből

2018.07.06

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. azonnal eltávolította áruházai polcairól azt a 13 féle Gartengold márkájú fagyasztott zöldségterméket, amelyet a gyártó Greenyard Kft. visszahívott - közölte az élelmiszerlánc pénteken az MTI-vel.

Kizárólag környezetbarát termékek kerülnek ki Fadd új üzeméből

2018.07.05

Komposztálható műanyagból készítenek majd zacskókat és vákuumformázott árut, az alapanyagként használt politejsav teljes mértékben újrahasznosítható.

Így fejleszti a Dunakanyart a turizmus fellendülése

2018.06.30

A Dunakanyar térségének fejlődését a visegrádi Fekete-hegy tetején emelkedő Hotel Silvanus**** vendégforgalmának növekedése is jól jelzi.

Tolna megyei Brill Pálinkaház nyerte a legjobb pálinka díjat

2018.06.29

Az idei Pálinka országkóstolóra 48 pálinkaháztól összesen 309 tétel érkezett, a nagy szám is mutatja a kereskedelmi pálinkafőzdék minőség iránti elhivatottságát, valamint a színes termékkínálatot - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerbiztonságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a tárca tájékoztatása szerint.

Már kapható a magyar dinnye a legtöbb áruházláncnál

2018.06.25

Már a legtöbb magyarországi áruházláncnál kapható belföldön termelt dinnye a piaci szereplők tájékoztatása szerint.

125 lakásos lakópark épülhet Pakson

2018.06.20

Az új Liget utcai lakópark terveit is ismertették a legutóbbi lakossági fórumon.

Hatalmas kapacitásbővítést vitt véghez az FHL Björn Fejér és Tolna megyében

2018.06.18

Európai uniós források felhasználásával, 950,27 millió forintos kapacitásbővítést hajtott végre a Fejér megyei Móron és a Tolna megyei Tamásiban az autóipari beszállító FHL Björn Hungary Kft.

Átadták az országos jégkármérséklő rendszer informatikai támogatását

2018.08.20

A rendszer lényege, hogy az előrejelzett jégesők közeledtekor acetonos ezüstjodidot párologtatnak a levegőbe, ami bekerül a felhőkbe, és megakadályozza, hogy nagyobb méretű jégkristályok alakuljanak ki.

Diákhitel Központ: idén nagyobb az érdeklődés a diákhitel iránt

2018.08.08

A diákhitel iránt idén jóval nagyobb az érdeklődés a korábbi évekhez képest a számos kedvező változás miatt - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.

Csökken a paksi atomerőmű hatásfoka

2018.08.08

Az elmúlt napok meleg időjárása miatt emelkedik a Duna vizének hőmérséklete, ami rontja a paksi atomerőmű kondenzátorainak hatásfokát - közölte honlapján az atomerőmű kedden.

Építőipari alapanyaggyártó üzemmel bővít Szekszárd

2018.08.04

Az új telephely partfalak, útalapok megmunkálásához szükséges alapanyagokat gyárt majd vízgazdálkodási céllal.

Tonnánként nettó 96 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a szakszövetség az őszi kalászosokra

2018.08.01

Nettó 96 ezer forintos tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé az őszi kalászosok fémzárolt, minősített vetőmagjaira a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén

2018.07.25

A szőlő csaknem mindenhol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben is jó évet várnak a termelők, derül ki a Syngenta helyzetképéből. A vállalat előrejelzése szerint a következő hetekben a csapadékos időjárás miatt felszaporodó kórokozókra, különösen a hatalmas károkra képes szürkerothadásra kell figyelmet fordítaniuk a szőlőtermesztőknek.

Kifogástalanok a dobozos sörök a Nébih szerint

2018.07.12

A dobozos sörök laboratóriumi és a hatósági ellenőrzésén, valamint a termékek jelölésében sem talált hibát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A hazai szénhidrogén-kitermelés a gázfogyasztás 18-20 százalékát biztosítja

2018.07.09

A hazai kitermelés a teljes magyar gázfogyasztás 18-20 százalékát biztosítja - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn, ahol bemutatta a hivatal és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat kiadványát.

Letették az Alsónyék és Bátaszék között épülő kerékpárút alapkövét

2018.07.06

A településvezető Bátaszéki kollegájával, Bozsolik Róberttel, valamint Fehérvári Tamással, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökével leplezte le a város határában elhelyezett alapkövet, amely a TOP-os forrásból készülő kerékpárút beruházás kezdetét szimbolizálja. A falu 277 millió forintos projektjének köszönhetően épül egy kilométer hosszúságú bicikliút.

Elkezdődött az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak

2018.07.04

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a BIONYOM ügyfelek figyelmét, hogy 2018. július 1-jén kezdetét vette az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak.

Tolna megyei borkiválóság a VinAgora Nemzetközi Borverseny legjobb magyar fajtaborai között

2018.06.29

Négy nagyarany, 73 aranyérem, 87 ezüstérem és 6 champion díj született az idei VinAgora Nemzetközi Borversenyen, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé.

Bővítik a gyümölcsosztályozó kapacitást Kisvejkén

2018.06.28

Kétszeresére bővítik a gyümölcsosztályozó kapacitást 180 millió forintos beruházással a Tolna megyei Kisvejkén, ahol a megye legnagyobb kajsziültetvényei fekszenek.

Az agrárkormányzat célja az állattenyésztés további támogatása

2018.06.22

Kihívásnak nevezte Magyarország GMO-mentessé válásában az állattenyésztés fehérjetakarmány-szükségletének előállítását az agrártárca parlamenti államtitkára csütörtökökön a Tolna megyei Tevelen.

Két és fél milliárdot fordít a gáz- és áramhálózatra az E.ON Tolnában

2018.06.19

Két és fél milliárd forintot fordít 2018-ban az E.ON-csoport áram- és gázhálózati beruházásokra, üzemeltetésre Tolna megyében - mondta a cég dél-dunántúli áramhálózati társaságának vezérigazgatója kedden Szekszárdon.

Pécsi cég végzi a dombóvári gyermekintézmény energetikai korszerűsítését

2018.06.18

Június 14-én a város önkormányzatának nevében Kiss Béla alpolgármester írt alá szerződést a Százszorszép Óvoda felújításának kivitelezőjével.