2024.04.19, Péntek

Eredményes évet zárt a Babits Szekszárdon

2016.04.05. 10:12

Hirdetés

Mozgalmas éve volt 2015 a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központnak. Nemcsak hogy a Szüreti Napok és a többi nagyrendezvény vonzott rengeteg látogatót, de az intézményben zajló közösségi programok, próbák, összejövetelek száma is emelkedett. Az intézmény beszámolóját a napokban fogadta el az önkormányzat Humán bizottsága.

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a szekszárdi agóra beruházás. A felújított épület  átadását követő harmadik évben kiemelkedő eredményeket ért el az intézmény. Halmai-Nagy Róbert igazgató elmondta, beigazolódott, hogy azok az infrastrukturális beruházások, amelyeknek célja, hogy korszerű létesítményekkel szolgálják a helyi közösségeket, sokszorosan megtérülnek. Hangsúlyozta, amellett, hogy az intézmény bevételei is emelkedtek, számukra a legfontosabb eredmény, amikor a látogatók és a csoportok magukénak érzik a házat.

Az igazgató a számszerűsíthető eredmények közé sorolta, hogy 17%-al nőtt a látogatók száma, hogy az intézménybe szervezett rendezvények száma összesen 3 600-ra emelkedett, több terembérleti alkalomra került sor mint 2014-ben, és nem utolsósorban, hogy az intézmény bevételei is emelkedtek.

„Közfeladatot látunk el, azaz a Babits küldetése jóval több annál, hogy a grafikonok görbéi évről évre emelkedjenek” – hangsúlyozta az igazgató. A legfontosabb, hogy minél több lehetőséget biztosítsanak az intézménybe látogató személyeknek, családoknak, közösségeknek a tartalmas kikapcsolódásra, együttlétre. Ezért vetítünk a moziban premier filmeket több mint egy éve vasárnaponként is, törekszünk arra, hogy a piactéri ifjúsági térben a fiatalok otthon érezzék magukat, ezért igazítjuk a programkínálatot immár második éve a látogatói igényekhez, és ezért kísérletezünk újfajta rendezvényekkel, mint például a szabadulószoba is volt.

Mindemellett hatalmas elismerés a művelődési ház munkatársai számára a szakma elismerése is. Tavaly több országos szakmai rendezvény is zajlott az intézményben, továbbá elnyerték a Minősített Közművelődési Intézmény címet.

2016 pedig talán még ennél is sűrűbb év lesz. Nemcsak hogy meg kell tartani az elért eredményeket, de új és hatalmas feladatok is várnak a Babitsra. A legfontosabbak ezek közül a városi pünkösdi rendezvénysorozat szervezése és a Háry János Mesefesztivál, amely új színfolt lesz nyár elején. Fontos célkitűzésük, hogy a helyi fiatalok számára ne csupán szórakoztató rendezvényeket szervezzenek, hanem elősegítsék és támogassanak közösségi kezdeményezéseiket. Emellett az országos szinten is kimagasló érdeklődés miatt a Szüreti Napok biztonsági intézkedései is komoly kihívást jelentenek ebben az évben.

Úgy tűnik, idén sem fogunk unatkozni a Babitsban!

forrás: Babits Mihály Művelődési Központ

Galéria

Helyi hírekSzekszárdMűvelődési Központbabitsagóra