2024.03.29, Péntek

Az egész megyében megemlékezések voltak

2016.06.06. 11:24

Hirdetés

Országszerte megemlékezéseket tartottak a Trianoni Békeszerződés 96. évfordulója alkalmából. Nem volt ez másként a megyében, Bátaszéken, Bonyhádon, Faddon, Szekszárdon és Tolnán sem. Volt, ahol emléktáblát vagy emlékművet is avattak.

Tolnán emléktáblát avattak Trianon mementójaként a Hősök terén, szombat délután. A szónok Varga Mihály pedagógus volt, aki a történelemtanár szemével beszélt a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményéről. Mint mondta, ez az egyoldalú, erőszakos diktátum, amely a legigazságtalanabb békekötés volt, megtagadta mindazon elveket, amelyek nevében született.

Az I. világháborús emlékművön elhelyezett emléktáblát Appelshoffer Ágnes polgármester és Berta Zoltán alpolgármester leplezte le, majd az önkormányzat, illetve civil szervezetek képviselői megkoszorúzták.

– Aki magyar, tudja, érzi, mi történt akkor Versailles-ban: 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor. Békeszerződés köttetett - mondták a győztes nagyhatalmak. Tévedtek és e tévedésért, talán mi, magyarok, fizettük a legsúlyosabb árat – jelentette ki beszédében pénteken dr. Erményi Gyula, Bonyhád aljegyzője a város megemlékezésén.

A Bonyhádi Művelődési Központ által szervezett programon a Vörösmarty Színjátszó Kör és a Magyar Nemzetőrség működött közre, az esemény pedig itt is koszorúzással zárult.

Bátaszéken Trianoni Emlékművet avattak fel június 3-án, amely magánszemélyek felajánlásaiból készült. A megjelenteket Juhász Gyula Trianon című verse fogadta Péter Péter előadásában, majd dr. Bozsolik Róbert polgármester köszöntő beszéde következett, aki le is leplezte az emlékművet. 

- Trianon után jó pár évvel nagyon sok sváb családot telepítettek ki a városból, illetve sok felvidéki magyart és székelyt telepítettek ide. Mind három nemzetiségnek egyformán tragikus volt az, hogy hazát kellett cserélniük - említette meg beszédében Bozsolik Róbert.

Közel egy órás műsort adtak szombaton, a Nemzeti Összetartozás Napján Szekszárdon a Béla király téren is ez alkalomból. Ferencz Zoltán önkormányzati képviselő saját gyermekkori emlékein keresztül mutatta be, hogy miképpen élte meg határon kívüli magyarként a saját és családja magyarságát.Tőle Vida Zsolt káplán vette át a szót, és emlékezett meg a tragédia hatásairól. A műsort a Garay János Gimnázium tanulóinak előadása tette teljessé.

forrás: bataszek.hu, bonyhad.hu, tolna.hu, teol.hu

 

 

Galéria

AktuálisTrianonbékeszerződésdiktátum